Köznevelési kerekasztal – Emmi: eddig is, ezután is várják a szakmai szervezeteket

Budapest – A kormány álláspontja szerint a gyermekek és a pedagógusok érdekét egyedül a párbeszéd és a közös munka szolgálja, és ennek hatékony formája a köznevelési kerekasztal, ahová továbbra is várják az “alternatív kerekasztal” képviselőit – írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Hozzátették, a most újabb követeléseket megfogalmazó és munkabeszüntetést hirdető szervezetek többször meghívást kaptak a köznevelési kerekasztalra, a meghívást azonban egyszer sem fogadták el, ahogy a kerekasztal munkájában részt vevő más szakmai szervezetek létjogosultságát sem. “A párbeszéd és a közös munka helyett inkább a szerdaihoz hasonló politikai akciókat szerveztek és törvénytelenségre buzdítják a tanárokat” – fogalmazott a minisztérium.

Emlékeztettek arra, hogy a köznevelési kerekasztalon már számos eredményt értek el: csökken a pedagógusok és a gyermekek terhe, jelenlegi formájában megszűnik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), nő az iskolaigazgatók mozgástere, javul a finanszírozás. Egyben hangsúlyozták, hogy a kormány többször kinyilvánította a közneveléssel kapcsolatos alapelveit, vagyis hogy nem kívánnak visszatérni a baloldal rossz iskolarendszeréhez, szükség van az állami fenntartásra, folytatják a pedagógusbér-emelést, biztosítják az ingyenes gyermekétkeztetést és az ingyenes tankönyvellátást, mert “nem fogjuk hagyni, hogy bárki nyerészkedjen a gyermekeken, a tankönyveken”.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés