Köznevelési kerekasztal – Az NPK elnöke szerint több megoldandó kérdés vár megtárgyalásra

Budapest – A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) költségvetésének áttekintését, az intézmény közbeszerzési törvény alóli mentességét és a nyugdíjas korú pedagógusok helyzetét emelte ki a legfontosabb megoldandó feladatok közül a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke a köznevelési kerekasztal tárgyalásain.

Horváth Péter a Kossuth Rádió 180 perc című szerda reggeli műsorában azt mondta, rendbe kell tenni a Klik költségvetését, mert azt látják, hogy a múlt év őszére elfogyott az intézményfenntartó pénzügyi kerete, ezért a különböző programok megakadtak, és az iskolai munkában is voltak fennakadások.

A pedagóguskar elnöke úgy fogalmazott, át kell tekinteni a Klik költségvetését, mert vagy a forrás nem elegendő, vagy azt nem megfelelően használják fel.

Megemlítette azt is, megfontolandó, hogy a Klik mentesüljön a közbeszerzési törvény hatálya alól, mert ez is nehézkessé teszi a szervezet működését.

Horváth Péter a nyugdíjas pedagógusok helyzetét is megoldandónak nevezte. Mint mondta, ha egy pedagógus év közben éri el az öregségi nyugdíjkorhatárt, akkor nyugdíjba kell mennie, ami az adott tanévben nagyban nehezíti a feladatellátást vagy a helyettesítés kérdését. A NPK elnöke megjegyezte, ebben partnernek mutatkozott a miniszter.

A köznevelési kerekasztal keddi, alakuló üléséről szólva közölte, a tanácskozáson minden résztvevő elmondhatta, hogy mi a problémája az oktatás ügyével, és nem volt olyan téma, ami fontos lehet, de nem került szóba.

Úgy vélte, sikerült kijelölni a megbeszélések tematikáját, és az egyes témák felelőseit.

– MTI –








hirdetés