Vevő a különleges élményekre

Debrecen - Váró Kata Anna kapta a Műút című folyóirat művészetiírás-kategória nívódíját.Kisgyermekkorától „térdig járt” a művészetekben. Keresztanyja, Síró Judit a megyei könyvtárban dolgozott, ahol akkoriban rengeteg kulturális kirándulást szerveztek. Színházi, zenei és képzőművészeti élmények özönét gyűjthette. Tíz-egynéhány éves korára már látott japán no színházat, pekingi operát, a szegedi szabadtérin a Csíksomlyói passiót és az István a királyt, de nem maradt le a Queen budapesti koncertjéről sem. Balettrajongó. Általános iskolában mégis előbb arra készült, hogy cápakutató lesz (lévén kedvenc tárgya a biológia), gimnáziumban inkább művészettörténetet akart tanulni kínaival párosítva.

Ezen álmokat maga mögött hagyva a Debreceni Egyetemen végzett angol nyelvtanári, majd angol nyelv és irodalom szakon, később az ELTE-n folytatott filmes tanulmányokat. A filmek iránti vonzalma egyébként 6-8 éves korában ébredt, amikor folyton a rajongásig szeretett nagyapa nyomában járt. Síró Bandi bácsinak ismerték őt az Agráron, ahol matematikát tanított, ám imádta az irodalmat, a filmeket, vezette az Agrár mozit – a vetítést, a filmek összeállítását is beleértve – és filmklubbot szervezett. Édesanyja Síró Ágnes klinikai szakpszichológus, családterapeuta. (A szülők hamar elváltak.) Édesapja Váró Márton szobrászművész. Lapunk olvasói a Cannes-ból, Velencéből, Sundance-ről küldött filmleveleiről ismerik a nevét.

A beszámolók nyomán azt hihetnénk, hogy a fesztiválrészvétel nem más, mint napokon át tartó boldog kábulatban habzsolni a művészi élményeket, s küldeni néha egy-egy tudósítást. Jól gondoljuk? Melyek a meghatározó fesztivál­élményei?

Váró Kata Anna: Körülbelül 60 fesztivál van mögöttem, de ezek az euforikus hangulat mellett azért kőkemény munkáról, alig pár óra alvásról és állandó rohanásról szólnak. A legnagyobb rendezvényeken sokszor órákig kell sorba állni, közben persze lehetőség van beszélgetni a külföldi kollégákkal. Rengeteg élmény, benyomás ér, a filmek mellett ott vannak az interjúk, a mesterkurzusok, a szakmai beszélgetések. Ilyenkor a legjobbaktól tanulhatok, aminek köszönhetően a filmtörténet is élő és organikus élménnyé áll össze.

A tanulmányai és munkái során kik mivel voltak önre legnagyobb hatással?

Váró Kata Anna: Nagyon szerencsés vagyok, mert az angol szakon és az ELTE mozgóképkultúra programjában egyaránt a legkiválóbb mesterek tanítottak, és szerencsére a munkám során az ismereteket élesben is hasznosítani tudom. Például, amikor Michael Winterbottom rendezővel készítettem interjút a Tritram Shandy adaptációja kapcsán, jól jött, hogy én olvastam Laurence Sterne regényét, amit még a főszereplői sem mondhattak el. Így azért más alapokról indult a beszélgetés. Egyébként hihetetlen sok impulzus éri az embert az egyetemen, nagyon nehéz kiemelni egyet vagy kettőt, de az angol szaknak köszönhetem, hogy fedeztem föl többek közt Toni Morrisont, William Faulknert és James Joyce mesterművét, az Ulyssest. A kiváló Joyce-szakértő és csodálatos tanáregyéniség, Gula Mariann vezetésével egy teljes évre elmerülhettünk az Ulysess rejtelmeiben.

Hatalmas a világ filmtermése, a moziba járás költséges, nehéz megtalálni a figyelemre feltétlen érdemes alkotásokat. Milyen irányzatokra hívja fel az érdeklődők figyelmét?

Váró Kata Anna: Az utóbbi 10-15 évben fedeztem fel az ázsiai mozit. Először a kínai kultúra iránti érdeklődésemből jött (ez a szerelem gimnázium óta töretlen), hogy a fesztiválokon is a kínai, illetve hongkongi filmeket kerestem, aztán ez tovább bővült a koreai és japán alkotásokkal. Minden elfogultságot félretéve, rengeteg kivételes alkotó és mű jön Keletről. Szerencsére évek óta fut ázsiai filmes kurzusom, és azt tapasztalom, hogy a hallgatók vevők a különleges élményekre, legyen szó melodrámáról, wuxia filmről vagy akár horrorról.

Első színházkritikáját a Debrecenben bemutatott Fodrásznőről írta, s ezzel átlépte a filmvilág határát. A Rizsakov-rendezés által kiváltott hatás ez, vagy eleve készült a nyitásra?

Váró Kata Anna: Mindig is szerettem a színházat, de ezt tényleg az előadás váltotta ki: nagyon egymásra talált a darab, a négy színész és a rendező. Bizonyíték erre, hogy a közönség szerette, a szakma elismerte és a kritika is méltatta. Mindez ritkán jön így össze.

Első hallásra nem vonzott a történet, de aztán teljesen rabul ejtett. Szóltam a Kritika filmes szerkesztőjének, aki átirányított a színházi rovatvezetőhöz Kovács Dezsőhöz. A cikk éppen akkor jelent meg, amikor a Fodrásznő több díjat is besöpört a POSZT-on. A már említett rovatvezető biztatására azóta legalább annyit írok színházról mint filmről.

Színikritikusi tevékenységét a Miskolcon szerkesztett Műút című irodalmi és képzőművészeti folyóirat a közelmúltban nívódíjjal ismerte el. Hogyan kezdődött a kapcsolata a lappal?

Váró Kata Anna: Pár éve felhívott Bujdos Attila, a Műút művészeti szerkesztője. Látta a színházi dolgozataimat, és megkért, írjak számukra a posztdramatikus színházról a Mesés férfiak szárnyakkal című előadás kapcsán. Nagyon megörültem, holott még nem is láttam a darabot. Négyszer néztem meg, mire megszületett az írás! A Műút-nívódíj hatalmas meg-lepetés és megtiszteltetés. Számomra egyébként már az is kitüntetés, hogy ebben a rendkívül színvonalas lapban jelenek meg.

- Szabó Katalin -