Közlemény: Közel 300 devizahiteles pert függesztenek fel Hajdú-Biharban

Akt.:
Debrecen – 285 devizahiteles peres eljárást függeszt fel soron kívül, a mai napon a Debreceni Törvényszék és járásbíróságai. A folyamatban lévő perek tárgya részben vagy egészben az egyoldalú szerződésmódosítások, illetve az árfolyamrés alkalmazását előíró szerződéses rendelkezések jogszabályba ütközése, tisztességtelensége. Az ügyek bírái ma minden érintett ügyben meghozzák az eljárást felfüggesztő végzéseket.

A Debreceni Törvényszéken első fokon 93, másodfokon 10; a Debreceni Járásbíróságon 162, a Berettyóújfalui Járásbíróságon 11, a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon 10, a Püspökladányi Járásbíróságon 6, a Hajdúböszörményi Járásbíróságon 3 polgári peres eljárás felfüggesztésére kerül sor.

A felfüggesztés hátterében az áll, hogy 2014. július 26. napján hatályba lépett a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény.

A törvény alapján, ha a pénzügyi intézmény saját vizsgálata során azt állapítja meg, hogy az általa alkalmazott Általános Szerződési Feltételek tartalmaz olyan szerződéses kikötést, mely esetében vélelmezni kell a tisztességtelenséget, de a pénzügyi intézmény álláspontja szerint a szerződéses kikötés tisztességes, a vélelem megdöntése iránt polgári peres eljárást indíthat a Magyar Állammal szemben.

Ezen perek lefolytatására első fokon a Fővárosi Törvényszék, másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel.

A deviza alapú hitel- és kölcsönszerződés esetén a pénzintézet keresetlevelének 2014. augusztus 25. napjáig kell beérkeznie a bíróságra. A kereset elbírálásának, a másodfokú eljárásban a fellebbezés elbírálásának a határideje és a felülvizsgálati eljárás lefolytatásának határideje egyaránt 30 nap.

A jogerős határozatok várhatóan év végén születhetnek meg, a Debreceni Törvényszéken felfüggesztett devizahitelekkel kapcsolatos peres eljárások így csak ezt követően folytatódhatnak. Devizahitelekkel kapcsolatos keresetet egyébként addig is be lehet nyújtani, ám az újonnan érkező ügyekben sem indul el érdemben az eljárás, azok ugyanúgy felfüggesztésre kerülnek.

A Debreceni Törvényszékre egyébként 2013-ban összesen 79 felperes nyújtott be keresetet tisztességtelen szerződési feltételek megállapítása érdekében. Tavaly 43 per fejeződött be. A legtöbb esetben a bíróságnak el kellett utasítania a keresetlevelet, így tárgyalás kitűzésére sem kerülhetett sor. Ítélet a Debreceni Törvényszéken 2013-ban első fokon öt perben született, ezekben a bíróság részben a devizahiteleseknek adott igazat.

– Debreceni Törvényszék –








hirdetés