Aranyhíd

Hogy születésének 200., jubileumi évében tényleg visszatalálunk Arany Jánoshoz, én nem hittem. Leleplezhetünk szobrot, méltathatjuk fennen, azzal lefutjuk a kötelezőt, de hát olyan pohos ez: szűk körben üzengetjük egyik fülünktől a másikig egy költő ember-nagyságát. Mit érdekli Arany a ma gyermekét, s még ha kíváncsi is volna rá, ki tudja neki jól elmondani? Ratalics László írása.

Csütörtök este óta tudom a választ, mert a debreceni Víg Kamarában két ifjú legény, ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós kinyujtott, rezzenetlen szálfával megmutatta. Színházilag gátlásos népség vagyunk, Debrecenben legalábbis, mert még a kiváló előadásnak sem tudunk úgy igazán megörülni, ha pedig megőrülni kellene, annyira betalál, akkor se merünk felvállalni többet fegyelmezett tapsnál. De tegnapelőtt este előbb a Vígszínház két ide látogató halhatatlanja, Hegedűs D. Géza és Eszenyi Enikő emelkedett meg, majd mikor Csikos Sándor bátyánk is így tett, utánuk mert menni a publikum: álló taps, brávózás, szűnni nem akaró lelkesedés! A Kinek az ég alatt már senkije sincsen robbant ekkorát, ez az izgalmasan szórakoztató és megindító, Aranyról szóló, Vecsei írta, ifj. Vidnyánszky rendezte „ifjúsági előadás”, mely alkotó-szereplő gárdája oly fiatal, hogy Kiss Gergely Máté már erősen felfelé lóg ki a maga 36 esztendejével. Kiss sorozatban hozza magával ragadó alakításait, de az egész olyan nagyon rendben van, mintha az a láthatatlan erő, amely Arany szellemét és e nemzet szerelmét pár kölyök által elénk idézi, magától értetődő volna. Ki érti ezt?

- Ratalics László -