Közgazdásznak készült, de az orvoslás lett az élete

A professzor Budapesten vehette át az elismerést
A professzor Budapesten vehette át az elismerést - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Dr. Czuriga István szakmai munkássága elismeréséül nemrégiben Markusovszky Lajos Emlékérmet kapott. Interjú.

A kardiológus szakmájának számos területén helyt áll, hiszen nemcsak gyógyít, hanem szaklapokba tudományos cikkeket ír, egyetemen oktat, illetve előadásokat tart egyetemi hallgatóknak, kollégáinak, és gyakran a betegeknek is. Számos hazai és külföldi tudományos társaság és tanácsadó testület tagja, illetve vezetőségi tagja. A professzornak köszönhetően alakították ki 1984-ben Debrecenben a Járóbeteg Kardiológiai Intézetet, amely a szívbetegek teljes körű járóbeteg kardiológiai szakellátását végzi. Az intézetet sokáig példaként említették országos szakmai körökben is.

Orvosi diplomáját 1975-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerezte „Summa cum laude” minősítéssel. Már gyerekként tudatosan készült erre a pályára?

Czuriga István: Nem. Egy véletlennek köszönhetem, hogy végül orvos lett belőlem. Az Egri Dobó István Gimnáziumban érettségiztem kitűnő eredménnyel, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi szakára jelentkeztem. Bár a felvételim jól sikerült, nagyon sokan pályáztak arra a szakra, így én egy másikra nyertem felvételt. Nem akartam azonban „iparközgazdász” lenni, ezért köszönettel, de nemet mondtam. Gondoltam, egy év múlva ismét megpróbálom, közben viszont behívtak sorkatonának, ahol két évet töltöttem. A századomban ketten voltunk érettségizettek, s míg a társam írnok lett a katonai ügyészségen, engem néhány hónapos képzést követően az orvosi rendelőbe (gyengélkedőre) osztottak be. A rendelést végző fiatal katonaorvossal időközben jó barátok lettünk, és ő próbált meggyőzni, hogy a közgazdasági pálya helyett válasszam inkább a gyógyító hivatást. Korábban édesapám is említette már, hogy gondolkodjak esetleg az orvosi pályaválasztáson, aztán mikor egy orvosi műhiba miatt sajnos elhunyt, végleg eldöntöttem, hogy a gyógyítást választom hivatásomul. Miután leszereltem a katonaságtól, néhány hónapot dolgoztam az egri kórházban, közben keményen készültem a felvételi vizsgára. Végül maximális pontszámmal felvettek a Debreceni Orvostudományi Egyetemre.

Miért épp a kardiológiát választotta szakterületének?

Czuriga István: Hallgatóként a Gyógyszertani Intézetben voltam tudományos diákkörös, ahol állatkísérletes alapkutatásokat végeztem. Itt felajánlották, legyek elméleti kutató, és kis híján ott is maradtam, de mikor hatodéves koromban sorra jöttek a klinikai gyakorlatok, igazán közel került hozzám az orvoslás. Nagyon örültem, amikor állást ajánlottak a Belgyógyászati Klinikán, végül mégis meghiúsult az odamenetelem, ugyanis a státuszt időközben betöltötték. Nem keseredtem el, mert a jó tanulmányi eredményeimnek köszönhetően több klinikára is ajánlatot kaptam, végül a kardiológia mellett döntöttem két dolog miatt is. Egyrészt tetszett ez a szakterület, amelyet perspektivikusnak éreztem, másrészt motivált, hogy jelen lehetek a Debreceni Kardiológia megszületésénél, hiszen épp abban az évben hozták létre a Tüdőgyógyászati Klinikán a kardiológia osztályt, amikor én végeztem. Olyannyira az indulásánál lehettem jelen, hogy még nagyban dolgoztak a kőművesek az osztály kialakításán, amikor a diploma átvételét követően munkába álltam. Épp emiatt a professzorom egy fél évre felküldött Budapestre az Országos Kardiológiai Intézetbe, ahol a szakma alapjait kiválóan el lehetett sajátítani. Már ekkor sikerült a szívkatéterezést is elkezdenem, amit azután hosszú időn át végeztem.

Tudományos ösztöndíjjal járt Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban és Izraelben is. Milyen tudásra tett szert külföldön, amit itthon is tudott kamatoztatni?

Czuriga István: Kanadában egy szívbeteg ambuláns rehabilitációs intézetben dolgoztam, ahol járóbeteg szinten végeztek mindent, amit csak lehetett. Ez az ellátási forma sokkal költséghatékonyabb a fekvőbeteg intézetinél, hiszen ilyenkor nem kell ágyat igénybe venni a betegellátáshoz. Ambuláns formában elvégezhető a beteg ellenőrzése, gondozása és a rehabilitációja is. Magyarországon ugyanakkor jelenleg is inkább szanatóriumi körülmények között rehabilitálják a szívbetegeket, ami természetesen költségesebb az ambuláns formánál, eredményeit tekintve azonban azt nem múlja felül. Úgy gondoltam, hogy a külföldön látott járóbeteg rendszerek itthon is jól működhetnek, így amikor hazajöttem, elkezdtem szervezni ennek a megvalósítását. Büszkén mondhatom, hogy bár nem kis energiával, de ezt a rendszert a 80-as évek elején sikerült Debrecenben bevezetnünk, mely országos mintaként is szolgált a szakmában.

A 70-es 80-as évekhez képest, hogyan változott a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása hazánkban?

Czuriga István: A legutolsó felmérés azt mutatta, hogy Magyarországon a népesség körülbelül 0,6-0,7 százaléka szív- és érrendszeri betegség miatt hal meg évente. Ez 10 millió lakosra számítva 60-70 ezer ember, ami azt jelenti, hogy az évi mintegy 130 ezer összes halálesetet figyelembe véve, minden második embernek szív– és érrendszeri betegség okozza a halálát. Talán pozitívumnak tekinthető, hogy az utóbbi években némi csökkenés mutatkozik a mortalitásban, különösképpen az akut szívinfarktus okozta halálozásban, ami nagyrészt a kardiológiai szakma fejlődésének köszönhető. Hazánkban létrejöttek ugyanis a szívkatéteres központok, ahol ezeket az akut szívinfarktusos betegeket a nap 24 órájában bármikor gyorsan el tudják látni, gyakran megmentve ezzel az életüket. Tíz-tizenöt esztendővel ezelőtt az akut szívinfarktus halálozása évente csaknem 15 ezer volt, most 6-7 ezer, tehát a felére csökkent. Meg kell azonban jegyezni, hogy ennek ellenére még messze el vagyunk maradva a szív- és érrendszeri halálozásban Nyugat-Európától.


czuriga

Dr. Czuriga István az emlékéremmel | Fotó: Matey István


Sok esetben megelőzhető lenne a betegség, ezáltal egy tragédia bekövetkezte, a magyarok többsége mégis mintha nem figyelne a prevencióra, csak akkor amikor már megtörténik a baj. Egyetért ezzel? Mit gondol, hogyan lehetne elérni, hogy egészségtudatosabbak legyünk?

Czuriga István: Mi, kardiológusok igyekszünk felvilágosítani az embereket a megelőzésről. Nagyon sok betegtájékoztató anyagot készítünk, különböző szűréseket végzünk országosan, próbáljuk felhívni a figyelmet a helyes életmódra, a rizikófaktorok jelentőségére. Sajnos, ennek ellenére Magyarországon a népességben meglehetősen magas a szív– és érrendszeri rizikófaktoroknak az aránya: a lakosság legalább 25-30 százaléka dohányzik, sok embernek magas a vérnyomása, a koleszterin szintje. Ehhez hozzájön a kettes típusú cukorbetegség, amitől már több mint egymillióan szenvednek hazánkban. Én magam is írok betegtájékoztató anyagokat, könyveket és minden hónapban betegklubot tartok a laikusoknak. Azt tudni kell, hogy a prevenció hatása csak később válik mérhetővé, hiszen ha már egészségtudatosabbak is az emberek, a halálozásban bekövetkező javulás csak évek múlva lesz érezhető. De én pozitív jövőképet látok ezen a területen és remélem, hogy a helyzet folyamatosan javulni fog.

Ön mit tesz a szíve egészségéért?

Czuriga István: Szokták mondani, hogy a cipésznek lyukas cipője van, de valójában én igyekszem egészségesen élni. A munkám, amely gyakran jár stresszel, állandó készenlétet és teljes embert kíván. Ugyanakkor vágyom arra, hogy többet sportoljak, kiránduljak, kikapcsolódjak, melyekre eddig nem nagyon tudtam időt szánni. Ettől függetlenül nem dohányzom, nem vagyok elhízva, nem eszem nagyon zsírosan – melyben természetesen a feleségemnek nagy szerepe van. Tehát nincsenek komolyabb rizikófatoraim, ugyanakkor belátom, hogy több figyelmet kellene nekem is a prevencióra fordítani.

Ön is lesújtónak látja a hazai egészségügy állapotát?

Czuriga István: Az egészségügynek sok problémája van, egyik ilyen a finanszírozás elégtelen volta. Ha csak azt nézem, hogy a költségvetésnek hány százalékát fordítjuk az egészségügyre, hát bizony nemzetközi összehasonlításban elég rosszul állunk. Azt tudomásul kell venni, hogy ez egy költséges terület, amire nem szabadna sajnálni a pénzt, hiszen a ráfordítás bőven megtérül. A másik probléma, hogy szakemberhiánnyal küzd az egészségügy, nincsenek motiválva sem a fiatal orvosok, sem a szakdolgozók, hogy itthon építsék ki a jövőjüket. A háziorvosi rendszer is, ahogy az előrejelzések mutatják, az összeomlás szélén áll, hiszen az orvosi kar elöregedett, a fiatalok pedig nem nagyon választják ezt a munkakört. Annak ellenére, hogy nagyon szép tevékenység és az egész egészségügyi rendszer alapja. Úgy gondolom, hogy a járóbeteg szakellátást kellene nagyon megerősíteni, hiszen ez költséghatékonyan működik és sokféle tevékenység megoldható ilyen formában (például az egynapos sebészet vagy az ambuláns rehabilitáció).

A közelmúltban kapta meg a Markusovszky Lajos Emlékérmet. Mit jelent az Ön számára ez az elismerés?

Czuriga István: Az emlékérem egy életműdíj, ami elsősorban a szakmai munkásságot, illetve az Orvosi Hetilap szerkesztő bizottságában végzett eddigi munkámat értékeli. A hetilap egyébként az orvos-szakmai újságok közül Magyarországon az egyik legrangosabb. Markusovszky Lajos alapította 1857-ben és azóta folyamatosan megjelenik. Sok elismerésben részesültem már az évek során, de ennek az emlékéremnek nagyon örülök és közel áll a szívemhez.

Gyógyít, oktat, előadásokat tart, kongresszust szervez, cikkeket, könyveket ír, lektorál, szakmai újságot szerkeszt. Mit tartogat még a jövő?

Czuriga István: A felsorolt dolgok egyikét sem hagynám szívesen abba teljesen, de a mennyiségét igyekszem redukálni. Bár a fő munkahelyemen csökkentettem a rendelési időt, remélem azonban, hogy azok a régi betegeim, akik 20-30 éve hozzám járnak ellenőrzésre, gondozásra és akik közül sokakat még én katétereztem, továbbra is meg tudnak keresni problémájukkal, panaszaikkal.

A Pécsi Egyetemen is oktatok és vizsgáztatok, mint ahogy a szívbeteg klubban is tartok előadásokat az érdeklődőknek. A tudományos publikációs munkát, cikkírást, folyóirat szerkesztést, szintén szívesen csinálom – eddig több száz cikkem jelent meg és számos könyvet írtam orvosoknak, betegeknek – ezt a tevékenységet úgy érzem nem lehet abbahagyni. Szeretném összeszedni és rendezni az eddigi szakmai emlékeimet, könyveimet, cikkeimet és a jelentős szakkönyvtáramat, amit három gyermekemnek szeretnék majd átadni. Több időt szeretnék szánni a hobbijaimra is, többet szeretnék mozogni, sportolni, zenét hallgatni és több időt tölteni a családommal. Gyermekkorom óta gyűjtöm a bélyegeket, amire szintén nem sok idő jutott az utóbbi időben. Ugyanakkor a kardiológiai szakmától, úgy gondolom, nem tudok teljesen megválni a jövőben sem, hiszen az eddigi életem nagy részét ez töltötte ki.

– Pálfi-Tóth Zoé –








hirdetés