Közel 70 év után adta át a gyeplőt Erdei János

Közel 70 év után adta át a gyeplőt Erdei János
© Fotó: Marján László
Nádudvar – Hatvannyolc éve hajtotta a fogatokat, most abbahagyta; a nótázást viszont még folytatja.

Nehéz szívvel, de 82 évesen szögre akasztotta a lóhajtó ostort Erdei János, aki 1951 óta ült a bakon hivatásszerűen. Iparengedélyt azonban csak két évtizeddel később, 1970-ben sikerült szereznie a fuvarozáshoz, mert addig mindig megtagadták tőle, nem nézték jó szemmel a magafajta magánzókat akkoriban. Közben, ’61-ben megvette az első stráfkocsiját. Történt anno, hogy mivel más nem vállalta a fuvart, a párttitkár apjának szállított haza téglát a tüzépről, de mivel engedély nélkül tette, keményen megbüntette őt az erre illetékes elvtárs – emlékezik vissza arra a világra Jani bácsi.

Cukorrépa és a lebbencsjárda

Aztán jönnek elő a további történtek is. Az ’50-es évek végén sokat dolgoztak a cukorgyáraknak (Szolnok, Selyp, Hatvan), répát szállítottak a vagonokba. Ám az ősz végi esős időjárás miatt volt, hogy a szállításra összegyűjtött cukorrépa halmot megközelíteni sem tudták a lovas szekérrel, mert tengelyig ért a víz. Ezt jelezte is a munkafelügyelőnek, aki erről saját szemével akart megbizonyosodni, tele is merült a csizmája azonnal. Ezen úgy megmérgesedett az inspektor, hogy azt ígérte, másnap reggelre poros út lesz ott a fogat számára. S, úgy is lett: pirkadatra egy útgyalu géppel eleven földig takarították le a sarat, így életében először fél méter magasról kellett cukorrépát felrakodnia a kocsijára.

Kemény munka volt a cukorrépa szállítás, mondja nyugdíjas fuvaros, annak már örültek, ha szalmán, istállóban tudtak egy kicsit aludni, de cserébe – akárcsak trágyaszállításkor – megfizették őket érte. Ám a téeszes traktorok megjelenésével ebből a munkából idővel kiszorultak.

Más munka is akadt rendszeresen: 19 évig a bombateret járta, hordta az akkor még kis kaszával vágott szénát az embereknek, de még Hortobágyra, a halas tóhoz is sokat vitt belőle.

A téesznek is sokat dolgozott, de korlátozva volt, hogy milyen munkát kaphattak. Leginkább a sáros őszi, téli utakon számítottak az őféle „maszekokra”. Volt, hogy csak kolesz szekérrel 5-10 mázsát szállítva sikerült a gyatra utakon kihordani a tüzelőt.

Erdei János | Fotó: Marján László

Arra is jó szívvel emlékszik, hogy társadalmi munkában hordta a sódert a tanácsi időszakban a Kossuth utcai járda építéséhez, amely az addig meglévő, terméskőből kirakott, úgynevezett lebbencs járda szerepét vette át. Az innen kiszuperált termésköveket vitték a Simkókertbe, mert ott meg még semmilyen szilárd burkolatú gyalogút sem volt. Majd ezután, a munka végeztével meginvitálták egy tanácsülésre. Csodálkozott is rajta, hiszen ilyen helyen nemigen járt még ő addig sohasem. Ott aztán egy bronzból készült éremmel ki is tüntették, megköszönvén a közösségért végzett munkáját.

Idén februárban aztán végleges döntést hozott. Eladta a lovakat, az árából Jancsi fiát segítve, kisteherautót vett, amivel gyermeke kisáru fuvarozó tevékenységét támogatja.

A nótaszó megmarad

Erdei János 1937-ben tanyán született, s 15 éves koráig ott is élt. Egy tízgyerekes család kilencedik sarjaként látta meg a napvilágot. Cseperedvén, apja szakmatanulásra biztatta. Mint mondja, a szakma ment is volna, de tanulni nem szeretett, kiváló osztályzata csak énekből volt. „Fiam, ha nem tanulsz itt a gyeplő, ezt fogd meg, oszt csináljad!” – adta kezébe 14 éves korában apja az istrángot. Ő meg megfogta és csinálta! Nem bánta meg, szerette az állatokat. Sokat kellett menni, hajnalban kelni, éjszaka máshol hálni; sokszor meg kellett szenvedni a feladattal, de nem bánta meg. Lebbencs, paprikás krumpli volt a menü hónapszámra, de érdekes módon tudtak ezzel az elemózsiával is dolgozni. Kicsit szabadabb is volt az ember, mint ha alkalmazottként dolgozott volna. Nem éltek soha nagylábon.

De sok falut, de sok várost bejártam, de sok rongyos istállóban megháltam”

– idéz is egy nótát izibe repertoárjából, merthogy Jani bácsi a magyar nóták nagy kedvelője és tudója is egybe.

Ebbéli affinitását már szüleitől, meg a náluk járó, ’44-ben bevonuló katonáktól származtatja, hiszen azok jöttek hozzájuk udvarolni, a soklányos házba. Ráadásul anyja és egyik nővére tudott citerázni, ami jó táptalaj volt az énekeknek. Megragadtak benne ezek a nóták. Volt, hogy egy egész délutánt átdanolt a Hortobágyon, volt aki azt hitte, hivatásos magyar nóta énekes, s meglepődött mikor másnap kocsikereket foltozni látta hősünket.

Dalleltárt is készített: több mint ötszáz nótát írt össze, aminek tudja a szövegét, s el is tudja dalolni azokat. Mai napig hívják, s szívesen is megy egy-egy hagyományőrző összejövetelre nótázgatni. Ilyen okból járt már a megye több településén, többek közt Hortobágyon, Balmazújvárosban, Hajdúnánáson, Hajdúböszörményben, Debrecenben és Hajdúszoboszlón is. Természetesen Nádudvaron is hallatja hangját: a nyári nyugdíjas strandfesztivál záró produkciójaként már „bérelt” helye van a színpadon, de fellépett már a helyi pásztornapon és korábban aratófesztiválon is. Interneten is látta már magát felvételeken nótázni.

Erdei nagyapja, meg a rokonságban többen pásztoremberek voltak, ezekkel a szép magyar nótákkal rájuk is emlékezik.

– Marján László –


Berettyóújfalu - Hegedűs Imre kísérte már Demis Roussos, a Gipsy Kings tagjait és Bobby Solót is. Édesapja zeneisége, egy elfelejtett hangszernév, a kilencvenes évek fúvószenekarának fénykora és a megannyi külföldi turné alapozta meg Hegedűs Imre, a berettyóújfalui zeneiskola vezetőjének mostani ...

Megyeri Szabolcs tanácsokat adott a földesi kertbarátoknak
Földes - Számára ugyanolyan fontosak a kis kertek, mint a közterületeken található zöld felületek. Interjú Megyeri Szabolcs kertmérnökkel, kertbloggerrel. Bár sokszínű munkát végez a kertészetben, mégis a legjobban azt szereti, amikor kinn lehet a kertben, érezheti a virágok illatát, beleharaphat...