KÖZ-Pontban a fiatal tehetség alkotásai

KÖZ-Pontban a fiatal tehetség alkotásai
© Fotó: Matey István
Debrecen – Pálmai Miklós gépészmérnök hallgató fényképei láthatók a kedden nyílt Diáktárlaton a Debrecen Plázában a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület irodájában.

A szervezet a rendszeres kiállításrendezéssel tehetséges ifjaknak kíván megmutatkozási lehetőséget teremteni. A program fontos célja, hogy nem csak az előadó-, hanem az alkotóművészetben kiemelkedő sikereket elérőkre is felhívja a figyelmet. Az eseményt a kiállító kortársai szervezik, ezzel erősítve, hogy a merjenek kinyílni a fiatalok. Pálmai Miklós számos hobbija mellett, mint például a dobolás és az önkénteskedés, szerette volna kipróbálni magát egy új területen. Régóta szívesen fényképez felhőket, tavaly fogalmazódott meg benne hogy, képeit mások elé vigye. Az akkori siker felbátorított hogy, újra közönség elé tárja világát.

HBN


Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©








hirdetés