Követte a tolvajt, visszaszerezte a lopott biciklit

Követte a tolvajt, visszaszerezte a lopott biciklit
Hosszúpályi – Vádemelést javasolnak a debreceni rendőrök egy férfival szemben, aki ellopott egy kerékpárt.

Az egyenruhások 2014. április 1-jén 16 óra 45 perc körüli időben, Hosszúpályiban, a Petőfi utcán járőröztek, amikor odament hozzájuk egy járókelő, aki közölte velük, hogy látott egy férfit, aki bement az egyik ház udvarára és ellopott egy kerékpárt. A férfi elmondta azt is, hogy amikor ő észrevette a lopást, követte a tolvajt, és elvette tőle szomszédja kerékpárját, és azt visszavitte a tulajdonosnak.

A rendőrök a közelben – a kapott személyleírásnak köszönhetően – észrevettek egy férfit, akit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki L. Jánost, aki beismerő vallomást tett.

A 34 éves hosszúpályi lakos ellen a Debreceni Rendőrkapitányság befejezte a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és az ügy iratait a napokban vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés