Magyarország

2012.12.30. 19:12

Hajban az igazság

Budapest - Magyarországon az átlagosnál jobb eredményeket hozott egy európai kutatás.

Budapest - Magyarországon az átlagosnál jobb eredményeket hozott egy európai kutatás.

Az aktív illetve a passzív dohányzás az egyik legsúlyosabb kockázati tényező az emberi szervezetből kimutatható káros kémiai anyagok szempontjából, az alapozó arcfestékek gyakori használata pedig a higany koncentrációjának növekedéséhez vezethet – többek között ez derült ki abból az európai szintű kutatásból, amelyben az Országos Környezetegészségügyi Intézet is részt vett. Európában közel négyezer főtől, hazánkban százhúsz 6-11 éves korú gyermektől és édesanyjuktól vettek vizelet- és hajmintát, hogy kiderítsék: a különböző kémiai hatások milyen kockázatot jelenthetnek az egészségre.

Megszokott, hogy az embert érő külső környezeti hatásokat a levegőből, vízből, talajból vett minták alapján értékelik. Azonban a különböző káros anyagok a szervezetben is felhalmozódhatnak, ugyanakkor ezek kutatására korábban kevesebb figyelmet fordítottak. Az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) ezért kapcsolódott be az EU úgynevezett humán biomonitoring (HBM) programjába. A HBM vizsgálatok során a vérből, vizeletből, nyálból vagy akár a hajból vesznek mintákat, és meghatározzák a szervezetbe jutott kémiai anyagok illetve lebomlási termékeik mennyiségét. Az eredmények alapján elemzik, hogy a kémiai hatások milyen kockázatot jelenthetnek az egészségre. A folyamat – más vizsgálatokkal együtt – segíthet eldönteni, hogy az emberi szervezetet érő környezeti hatások szintje még elfogadható-e vagy beavatkozásra van szükség. Emellett fontos eszköz az ártalmak azonosításában és megelőzésében is.

Hazánkban összesen 120 gyermek és édesanya mintáját elemezték. A kutatásban résztvevő 17 európai ország közül Magyarországon volt a legalacsonyabb a haj higanytartalma. A kadmium esetében már árnyaltabb képet kaptak: az édesanyák vizeletmintájában alacsonyabb, a gyermekekében azonban az átlagnál magasabb, de a nemzetközi irányértékeknél lényegesen alacsonyabb értékeket mértek. Szintén meghaladta az átlagot a mintákban a számos termékben lágyító- vagy oldószerként használt ftalátok anyagcseretermékeinek koncentrációja, de ezek is lényegesen alatta maradtak a nemzetközi irányértékeknek. Az anyák és a gyermekek vizeletmintájának átlagos kotinin (a nikotin lebomlási terméke) tartalma magasabb volt az európai átlagnál.

A szakemberek igyekeztek az okokat is feltárni, ezért kérdőíves felmérést is végeztek. Kiderült, hogy a haj higanytartalma magasabb abban az esetben, amikor valaki gyakran használ kozmetikai alapozó arcfestéket. A vizelet kadmium tartalma egyfelől az életkorral függ össze, de ebből a szempontból kockázati tényezőt jelent a dohányzás is. A cigaretta emellett a kotinin szintet is befolyásolja, ráadásul az összefüggés nem csak az aktív dohányosok, hanem a dohányfüstöt elszenvedők körében is kimutatható. A felmérés szerint a minták ftalát tartalma ott volt magasabb, ahol a közelmúltban lakásfelújítást végeztek illetve ahol PVC padló van a lakásban, valamint ebben a tekintetben is összefüggést találtak az alapozó arcfestékek gyakori használatával.

Fontos kiemelni, hogy a jelenleg érvényes egészségügyi irányértékekhez viszonyítva a hajmintákban mért higany illetve a vizeletmintákban kimutatott kadmium és ftalát értékek esetében sem találtak aggodalomra okot adó magas szinteket. Ugyanakkor a nikotin lebomlási terméke, a kotinin vizeletben mért mennyisége arra utal, hogy több európai országban a gyermekek jelentős hányada még mindig kénytelen szenvedni a dohányfüsttől, ezzel együtt pedig a passzív dohányzás okozta ártalmaktól.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!