2012.02.6 16:23; Frissítve: 2012.02.6 16:23


Kovács Nikolett három díjat kapott a motoros díjkiosztón

Budapest, 2012. február 6., hétfő (MTI) – A Magyar Motorsport Szövetség 2011-es bajnoki szezonjának díjkiosztóján Kovács Nikolett három díjat is átvehetett tavalyi sikereiért.

 

A női bajnokság – amely a kevés induló miatt ismét kupasorozat lett – értékelését magabiztosan nyerte meg a 29 éves pilóta, akinek saját bevallása szerint nem ez a díj a legkedvesebb.

Harmadik helyen zárt a Superstock600-as kategória bajnoki versengésében, ráadásul egyedüli nőként vette fel a harcot a férfiakkal. Kovács és a második helyezett Péntek László egyaránt 45 pontot gyűjtött, így az utolsó versenyen elért helyezés döntött közöttük, ez pedig 8 századdal utóbbinak kedvezett.

A harmadik elismerés egy különdíj volt a gyorsasági szakág vezetőjétől, Hirtling Gábortól. Az apropó pedig a tavalyi endurance világbajnokság utolsó, katari futamán elért hatodik hely, amelyet egy női csapat tagjaként ért el a versenyző.

“Izgalmas szezont tudhatok magam mögött, ami az anyagi nehézségek ellenére is szép sikereket hozott. A Hungaroringen (1:56.914) és a Pannónia-ringen (2:00.416) is sikerült tovább javítanom a női pályacsúcsot a 600 köbcentiméteres motorommal, amikre szükség is volt, hogy a fiúk közt is meg tudjam állni a helyem” – értékelt Kovács. “Sajnos csak egy Alpok-Adria bajnoki futamon volt lehetőségem elindulni, de ott 10. lettem harminc pasi között a nemzetközi mezőnyben.”


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Debreceni úszó Eb – Hosszú és Jakabos lefoglalta az első két helyet
Debrecen, 2012. május 26., szombat (MTI) - Az 50 m gyorson érdekelt Takács Krisztián és Kozma Dominik jutott [...] tovább »
Két szettben nagyon jól játszottak
Szlovákiával játszott felkészülési mérkőzést pénteken este Miskolcon, az Egyetemi Körcsarnokban a magyar női [...] tovább »
NHL – A New Jersey jutott döntőbe keletről
Newark, 2012. május 26., szombat (MTI) – A New Jersey Devils hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a vendég New York [...] tovább »
Úszó Eb: Szurkoljon velünk a magyar sikerekért az úszó Eb 6. napján
Kövesse velünk élőben a debreceni úszó Eb délelőtti eseményeit! Hajrá Magyarok! tovább »
Jégkorong-vb – Demitra sírjához vitte Kopecky az ezüstérmet
Pozsony, 2012. május 26., szombat (MTI) - A tavaly szeptemberben légi szerencsétlenségben elhunyt Pavol Demitra [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés