Kottatárosnak nézték, pedig fellépni érkezett

Bekker Dávid ECHO-tehetségek közé választott zongoraművész egy portugál klarinétművésszel ad koncertet szülővárosában
Bekker Dávid ECHO-tehetségek közé választott zongoraművész egy portugál klarinétművésszel ad koncertet szülővárosában - © Fotó: Molnár Péter
Balmazújváros – Bár szereti a külföldi utakat, koncerttermeket, Magyarországon képzeli el a jövőjét az ifjú zongorista. Interjú Bekker Dávid balmazújvárosi zongoraművésszel.

Bekker Dávid, a 23 esztendős balmazújvárosi származású zongorista koncertekkel hálálná meg a város lakóinak a figyelmet és támogatást, amit tőlük eddigi pályája során kapott. Bekker Dávid és barátai néven hangversenysorozatot szervez, első alkalommal a vele együtt Európa legnagyobb koncerttermeit tömörítő szervezet, az ECHO tehetségprogramjába választott portugál Horacio Ferrerával ad ingyenes koncertet pénteken a helyi Semsey-kastélyban. A két fiatalember októberben kezdi Európa 12 országát felölelő turnéját, amely a zenei világszervezet támogatásával valósul meg.

Laikusként az a benyomásom, hogy a zongora az a hangszer, amivel talán a legnehezebb érvényesülni a zenei világban. A zongoristákat ugyanis szólistának képzik. Ennyire szereti a kihívásokat?

Bekker Dávid: Hat-hét éves lehettem, amikor egy zongoraművészt hallottam játszani. Tetszett, ahogy megjelent a színpadon, s mindenki rá figyelt. Az exhibicionizmus szólalt meg bennem, hogy én is ezt akarom csinálni! Persze később, mikor éreztem a stresszt és a nyomást, ez a vágy csökkent. Mégis azt gondolom, jó döntést hoztam, mikor a zongora mellett döntöttem. Egy szolisztikus hangszer, amivel egyedül is színpadra lehet állni, és mégis sokoldalú, mert zenekarral vagy éppen kamarában is megszólaltatható.

A szülei zenepedagógusok, bármilyen más hangszert is választhatott volna. A döntés akár könnyű is lehetett, feltételezem, zongora mellett cseperedett.

Bekker Dávid: …ám nekünk nem volt, most is csak pianínó van otthon. A helyi zeneiskolában, ahol a szüleim dolgoznak, kezdtem ismerkedni a hangszerrel. Mindegy, hogy a világ melyik részén vagyok, ma is mindig bejárok valahová gyakorolni. Nekem a balmazújvárosi művelődési ház pódiumterme is a munkahelyem.

Ha már itt tartunk: jelentett bármiféle hátrányt, hogy egy kelet-magyarországi kisvárosban kezdte a pályáját?

Bekker Dávid: Balmazújváros több szempontból is messze van a fővárostól. Itt nem hallhattam klasszikus zenét, jelenleg sincs meg az inspiráció a városban, de hogy is lenne? Kilencévesen, amikor felvettek a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának különleges tehetségek osztályába, a Zeneakadémia ugyan­ilyen képzésére is meghívást kaptam. A szüleim viszont nem tudták megoldani, hogy a fővárosban járhassak. Ismerek olyan klasszikus zenét művelő családból származó fiatal zeneművészeket, akiket a szüleik segítettek pódiumra, nekik nem volt nehéz érvényesülniük. Irigykedtem rájuk, ez az igazság. Apa (Bekker Gyula, a Bekton Ifjúsági Fúvószenekar karnagya – a szerk. megj.) azóta is azt mondja nekem, hogy „Fiam, te csak rakd a téglát sorban, építsd a házad. Ne akard rögtön a tetőt rakni”. Büszke vagyok arra, hogy amit eddig elértem, az tényleg tégláról téglára valósult meg. Ugyanakkor van előnye annak is, hogy Balmazújváros kicsi: gyorsan megy a hír. Azt tapasztaltam, hogy jó célért a város össze tud fogni. Erkölcsi és anyagi támogatást egyaránt kaptam a lakóktól, vállalkozóktól.

Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

A pénteki balmazújvárosi koncert után ősszel ismét Nyugat-Európa felé veszi az irányt. Európa legnagyobb koncerttermeiben léphet színpadra másodmagával, van, ahová már a jegyértékesítés is megkezdődött. Hogyan jutott ehhez a lehetőséghez?

Bekker Dávid: A European Concert Hall Organisation (ECHO) Európa legnagyobb koncerttermeit tömörítő szervezet. Ennek van egy Rising star nevű programja, minden évben öt tehetséges zenészt kiválasztanak szerte Európából, nekik pedig a hangversenytermekben fellépéseket szerveznek. A portugál Horacio Ferrerát meghívták a programba, vele még a madridi tanulmányaim alkalmával ismerkedtem meg. Ő ragaszkodott hozzám, s miután meghallgattak, bekerültem. Októberben kezdődik a turné, amit teljes egészében az ECHO menedzsel.

Mit gondol, lehet ma egyáltalán érvényesülni a pályán menedzser nélkül?

Bekker Dávid: Nem. Nagyon sokan vagyunk, s ezzel együtt több a jó zeneművész is.

Hadd vágjak közbe: a mobilizáció, a digitális világ miatt lett nagyobb a merítési lehetőség?

Bekker Dávid: A digitalizáció az önmenedzselés terén nagyon sokat jelentett. Megvan arra a lehetőség, hogy az ember a maga imidzsét építse. Manapság sajnos nem elég, ha valaki tehetséges és nagyon jól zongorázik. Kell valami, amitől egyedi lesz. Az én arculatomból szeretnék valamit a balmazújvárosi koncertsorozattal is megmutatni. Bár 23 évesen talán még fiatal vagyok ahhoz, hogy ars poéticáról beszélhessek, de a célom az, hogy a klasszikus zenei koncertre nem járókat, vagy éppen azokat, akik azt mondják, hogy ez a zene unalmas, megszólítsam. Nem is szeretem a komolyzene szót, mert ez a zene is szórakozás, szórakoztat. Ezért próbálok mindig beszélni a közönséghez, például a zene érzelemvilágáról. Volt hangverseny, amit úgy kezdtem, hogy egy olyan koncert következik, ahol lehet köhögni. Erre nyilvánvalóan családiasabb környezetben van lehetőség.

Nemzetközi karriert építhet. Hol képzeli el a jövőt? Meglepne, ha Magyarországot mondaná.

Bekker Dávid: Nagyon sokáig nem akartam Magyarországon élni! Sok helyütt jártam, de sehol nincs kolbászból a kerítés. Akkor döbbentem rá, hogy mit jelent az otthon, amikor az Egyesült Államokba kerültem. A kultúrát, az ott élőket látva jöttem rá, milyen értékük van a magyar embereknek. De világ sok helyén meg kellett fordulnom ahhoz, hogy rájöjjek, Magyarországon képzelem el a jövőmet, még úgy is, hogy tudom, a kultúrára nem jut annyi forrás, mint más területre, és a fizetések sem akkorák, mint külföldön. Továbbá bármennyire is szeretem, a zenét nálam megelőzi a család. ​Hiszem, hogy a kettő együtt jól megfér egymás mellett.

– Szabó Zsolt László –


“Maga a kottatáros, nem?”

Bár tehetségére hamar felfigyeltek, nem mindenki gondolta, hogy a közelgő fellépése miatt téblábol a Zeneakadémia nagytermében. – Miután középiskolában a legkisebb korcsoportban indulva és azt megnyerve megkaptam az országos zongoraverseny nagydíját is, a szimfonikus zenekar fellépése előtt Beethoven Zongoraversenyét játszhattam ott. A főpróba napján a hónom alatt a kottával a hely szellemétől megilletődve léptem be a terembe, ahol már pakolt a személyzet. Alig értem be, mikor odalépett hozzám a brigádvezető, s határozottan azt mondta, kezdhetem kirakni a kottákat. Nem értettem, miről beszél, majd visszakérdezett: Maga a kottatáros, nem? Azt feleltem, nem, az este fellépő művész vagyok.









hirdetés