Kötőjel: Sportszerűség

Kötőjel: Sportszerűség
Kicsiny és meglehetősen szegény országunk egyre inkább elsportosodni látszik. Őszintén szólva nem egészen értem, de hát minek nekem mindent érteni? Az ’50-es években volt hasonló jelenség, aminek a vége aztán a Helsinki Olimpia sikerszériája, a Népstadion, meg az „Aranycsapat” diadalmenete lett. De mégis éreztünk valami különösetRéti János írása.

Nevezetesen azt, hogy ez a mesterségesen felturbózott örömmámor, mintha valaminek az elfedésére jönne létre, hiszen nálunk nagyobb, sikeresebb országok nem nyertek 16 aranyat Helsinkiben, nem nyertek fociban olimpiát és nem jutottak a Svájcban rendezett labdarúgó VB berni döntőjébe. Mintha ezek a sikerek, a közvélemény vigasztalására lettek volna kifacsarva a versenyzőkből, sportolókból, hogy „a nép, az isten adta nép” tudjon minek örülni és felnézzen – legalább valamiben – ránk a világ. IMostanság megint azt érzem, hogy túl nagy hangsúlyt fektetünk a sportra és ennek következményeként túl sok pénz fordítunk rá! Miközben a világ meg mintha éppen kezdene elfordulni tőle.

Ami gyanús, hogy a nagy országok, a nálunk jóval gazdagabb országok egyre-másra lépnek vissza világesemények megrendezésétől, ezzel szemben mi, mindent elvállalunk. Olyan eseményeket, amik, rajtunk kívül, a „kutya sem akar megrendezni”. Majd mi! Helyettük. Tesszük ezt olyan sportágakban is, amikben korábban „pályán se voltunk”. Például rövidtávú gyorskorcsolyázásban. Itt van a közelgő – jól bevállaltuk – vízi világbajnokság, ami történelmi lesz, mert ilyen még nem volt, így a visszalépett mexikói Guadalajara helyett beléptünk mi 2017-re!

Lesz, ami lesz, kerül, amibe kerül! Nem tudom, ennyi sportrajongó él e minálunk, hogy szükség legyen egy 17-19 ezer fő befogadására alkalmas uszodára? Vagy jönnek az IBUSZ–szurkolók, a fizetett nézők? Mert mindig van egy rossz érzésem az óriási teltházak láttán! Az, hogy a lelátókon nem igazi drukkerek ülnek – mert ők kint vannak a földjeiken, meg a kertjeikben, meg játszanak az unokáikkal – hanem olyanok, akik némi napidíjat elfogadnak a zászlólengetésért. Ne így legyen, de tartok tőle, nem járok messze az igazságtól. Illetve valamilyen igazságtól!

– Réti János –








hirdetés