Kötelező a győzelem az egri csapat ellen

Akt.:
Hazai pályán játszanak
Hazai pályán játszanak - © Fotó: Matey István
Debrecen – Ismét hazai pályán szerepel a DEAC Kamilla Gyógyfürdő az NB I/B 8. fordulójában, az ellenfél a tabella hátsó feléhez tartozó Eger csapata lesz pénteken 18 órától, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

A legutóbbi bajnokihoz képest a játékoskeretben változás történt, a cívisvárosiak az élvonalból erősítettek Velkey Jánossal. Az egriek jó formában érkeznek Debrecenbe, az előző fordulóban hazai pályán győzték le a legutóbbi alapszakasz ezüstérmesét, a Békési SzSK-t – írta a debka.hu.

–Hétfőn az egyetemi bajnokságban is velük játszottunk, így volt szerencsénk testközelből megtekinteni őket. Az első csapatból nálunk 6-an szerepeltek azon a találkozón, míg náluk szinte megegyezik a két játékoskeret. Szoros mérkőzésen győztük le őket, de megérdemeltük a győzelmet, pontosabban kosárlabdáztunk. Mindkét félnek volt lehetősége feltérképezni a másikat, de nekünk mindenképpen nyernünk kell pénteken – vélekedett Pék Dávid, a debreceniek játékosa.

HBN








hirdetés