Köszöntötték a „hetvenkedő” művészt

Az ünnepélyes köszöntőn (balról) Muraközi István, Tőkés László és Kurucz Imre
Az ünnepélyes köszöntőn (balról) Muraközi István, Tőkés László és Kurucz Imre - © Fotó: Nyírő Gizella
Berettyóújfalu – Biharországban számos alkotása látható a hetvenéves Kurucz Imrének.

Kurucz ’70 címmel kiállítás nyílt a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Ház Bihar Vármegye Képgalériájában, a helyben élő és alkotó szobrászművész, Kurucz Imre műveiből. A zsúfolásig megtelt galériában a megjelenteket Muraközi István polgármester köszöntötte, aki egyúttal méltatta az éppen 70 éves képzőművészt.

Kurucz Imre 1946-ban született Berettyóújfaluban, általános és középiskolai tanulmányait is ott végezte. Szakmai ismereteit Budapesten, Kirchmayer Károly Képzőművészeti Körében szerezte. Hét évi fővárosi lét után visszatért szülővárosába, ahol közel félszáz köztéri alkotást készített. Újraalkotta az Országzászlót és az Ezredéves Emlékművet, 10 éve elkészítette az ’56-os emlékművet, restaurálta a vármegye címerét, bronzba öntötte Báthory Gábor fejedelem egész alakos szobrát, az ’56-os mártír Gaál János és a fiatalon elhunyt európai parlamenti képviselő, Pálfi István portréját.

– Kurucz Imre kitörölhetetlen része a város történetének – összegezte a polgármester, hozzátéve, hogy a városban 19 köztéri alkotása látható, de Bihar számos településén – Biharkeresztesen, Bakonszegen, Derecskén, Berekböszörményben és Komádiban – is közterek, közintézmények büszkélkedhetnek Kurucz Imre alkotásaival.

Tőkés László is ott volt

Szakmai szempontból Vitéz Ferenc művészeti író méltatta a képzőművész munkásságát, amelyből képet kaphatunk arról, hogyan dolgozza fel Kurucz Imre a történelem nagy alakjait, traumáit.

A nagyváradi küldöttség részéről Meleg Vilmos színművész Szilágyi Domokos versével köszöntötte a „hetvenkedő” művészt, majd Tőkés László, a térség európai parlamenti képviselője szólt az egybegyűltekhez. – A sors kivételezettjei vagyunk, hiszen a Partiumi Keresztény Egyetem díszudvarát 4 portré és egy Trianoni kisplasztika díszíti Kurucz Imrétől – fogalmazott az egykori püspök, majd hozzátette: jó érzés itt lenni, mert a határok feletti nemzetegyesítés bástyája Berettyóújfalu, amely Váraddal együtt oldja és bontja a határokat.

HBN–NYG



Sporthírek






hirdetés