Kosárnyi gyilkos galóca a debreceni vizsgálónál

Akt.:
Szűcs Attila gombavizsgáló, vargányával
Szűcs Attila gombavizsgáló, vargányával - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A hetek óta tartó szárazság miatt csaknem 20 százalékkal emelkedett a gomba ára.

  • Szinte teljesen eltűntek a gombaárusok a debreceni Nagypiacról mostanában. Amikor ott jártunk – az egyik hétköznap dél­előtt –, mindössze két standon kínálták ezt a finom élelmiszert.
  • Egyikük, Terdik János őstermelő elmondta: ő termeszti és gyűjti is a gombákat Nyíracsádon és annak környékén. – A vadon nőtt példányokat sokkal többen keresik, keresnék. Azok lényegesen töményebb, karakteresebb, aromásabb ízűek, mint a zsákban termesztett társaik – ismertette.
  • Szavaiból kiderült, hogy friss gombából néhány hete még gazdag volt a kínálat: szegfűgomba, májusi pereszke, háromféle kucsmagomba, gévagomba is az asztalára került, de ezek az eső elmaradása miatt mostanra elfogytak. Jelenleg csak vargányát tud adni.

A csaknem 20 éve a gombákból élő Terdik János arról is beszámolt a Nagypiac emeleti részén, hogy nagyon várja már az esőt, mert a szárazság miatt alig növő gombák után mostanában lényegesen többet kell mennie, mint általában. Ilyenkor jön el a korábban el nem kelt, a tűző napon gondosan megszárított és fóliába csomagolt gombák ideje, melyeket szintén keresnek a vásárlók – ismertette a gombász szakember.

Paprikásként végzi a lábasban

Beszélgetésünket egy vásárló miatt megszakítottuk néhány percre. A vevő, az idősebb korosztályhoz tartozó Dani Ágnes termesztett csiperkét vett a másik gombaárusnál.

tjTerdik János gombaárus és vevője | Fotó: Derencsényi István

Elmondta: hetente, kéthetente szokott ilyesmire költeni, melyből legtöbbször pörköltet készít galuskával, vagy hagymásan megsüti. Néha hússal keveri. Most csak 25 dekát vásárolt, melyből ugyancsak paprikás lesz. – Nagyon finom, szeretem a gombát. Nem félek tőle. Megbízom az itteni árusokban, ismerem őket – jelentette ki. Azt is elárulta, hogy konzerv­gombát ritkán, inkább csak télen, akkor vásárol, amikor nem lehet frisset kapni.

Csaknem ötödével drágább

Az árus, Terdik János arról beszélt ezután, hogy a friss, vad gomba árán is meglátszik a hiány. A csiperke kilóját akkor épp 700 forintért, a vargányát 4 ezerért kínálták.

Minél tovább tart a csapadékmentes időszak, annál magasabbak lesznek az árak; most nagyjából 20 százalékkal drágább a gomba, mint ilyenkor szokott”

– fogalmazott.

Elárulta, hogy a föld alatt növő, ritka és rendkívül drága szarvasgomba felkutatásában erre kiképzett kutyája szokott segíteni; e gombafélét június 15-e után szabad gyűjteni, egészen a téli hónapokig. Sőt, a hó alól is lehet szedegetni téli szarvasgombát, de Hajdú-Biharban ezekből sajnos csak kevés akad.

Arra a kérdésre, hogyan lehet gombász szakemberré válni, azt válaszolta, sokat kell terepen, erdőkben, mezőkön, gombaszakellenőrrel járni és tanulmányozni. – Csak az első 20 év nehéz, aztán könnyebb egy picit – mondta mosolyogva. Hangsúlyozta, hogy a gombával soha nem szabad hibázni, nem ehetőt, vagy mérgeset gyűjteni. Amennyiben ez mégis bekövetkezik, itt a profi gombavizsgáló szakember, aki segít – tette hozzá Terdik János.

Egy seregnek elég lett volna

A gombaárusoktól alig néhány méterre dolgoznak a Nagypiac gombavizsgálói. Egyikük, Szűcs Attila beszélgetésünk elején szintén arra panaszkodott, hogy a márciusi tél, majd a hirtelen beköszöntő száraz, nyárias idő nem tett jót a gombáknak. Egyedül a cseh kucsmagombának volt jó szezonja eddig az idén – mutatott rá.

Elmondta: a termesztett gombákat nem kell megvizsgáltatni, a vadon termetteket viszont kötelező. – A gyakorlat az, hogy reggel 6 óra körül jönnek az árusok. Addig nem kapják meg a gombára vonatkozó árusítási engedélyt, amíg a vizsgálat le nem zajlik – ismertette a szakember.

gbFotó: Derencsényi István

Az állandó kereskedők szinte mindig jó, ehető gyűjtögetett gombával érkeznek hozzá, mert már nagyon értenek ehhez. Nem ehető, vagy mérges gombákat inkább a kirándulók, hobbigombagyűjtők szoktak bevinni. Idén öten hoztak ilyeneket, például mérgező vörösbarna papsapkagombát.

Tavaly arra is volt példa, hogy valaki egy „egész hadsereg” kiirtásához elegendő, kosárnyi gyilkos galócával jelent meg. Egy ilyen növény kalapja akár egy négytagú családdal is képes végezni.”

Szűcs Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy az erdőkben, mezőkön talált gombákat mindenki vizsgáltassa meg náluk; ez ingyenes, mindennap reggel 6-tól, délután 2-ig kérhető. Erre annál is inkább szükség van, mert Magyarországon rengeteg, csaknem 4500 gombafaj él, és még az ismerősnek tűnőknek is lehetnek mérgező alfajai. Nem árt óvatosnak lenni.

– Orosz Csaba –


A jó és a rossz „gombászós helyek”

A szakemberek szerint a legjobb gombatermő területek az enyhén savanyú talajú, cserjék nélküli tölgyesek, a luc- és erdeifenyvesek, valamint a gazdag táptalajú rétek. A bükkösökben kevesebb gomba fordul elő. A legrosszabbak a kőrissel vegyes erdők. Hajdú-Biharban átlagos, vagy ahhoz közelítő időjárású években elsősorban erdei kalapos gombákat lehet találni. Az ehető gombák az élelmiszerek egy külön csoportját alkotják, bár gyakran a fűszerek, illetve a zöldségek közé is sorolják őket. Az ehető gombák legfontosabb tápanyaga a fehérje, amelynek összetételét az állati fehérjéhez hasonlíthatjuk, ezért húspótló ételként is számolnak vele. A fehérjén kívül zsírokat, nagyon fontos ásványi anyagokat, vitaminokat, íz- és zamatanyagokat, étvágygerjesztő glutaminsavakat, antibiotikus anyagokat is tartalmaznak.