2012.02.5 18:25; Frissítve: 2012.02.5 18:25


Kosárgála – Kikapott a légiósoktól a férfi válogatott

2012. február 5., vasárnap (MTI) – A nemrég kinevezett Rátgéber László vezette férfi válogatott kikapott az idegenlégiósok csapatától a budapesti Körcsarnokban rendezett All Star-kosárgálán.

A felvezető programban a női válogatott – melynek élére ugyancsak a közelmúltban jelölték ki a szlovák Stefan Sviteket – B33-as bemutatót játszott félpályán, majd értelmi fogyatékos gyerekekkel kosarazott, immár két palánkra.

Szalay Ferenc, a szövetség elnöke üdvözölte a jelenlévőket, majd kitüntetéseket adott át a sportág két doyenjének, Cziffra Mihálynak és Horváth Elemérnek, továbbá az MKOSZ-nél első hivatalos akadémiaként akkreditált Vasas Akadémia képviselőinek, végül a tavalyi év legjobb női játékosává választott Fegyverneky Zsófiának. Férfi részről a spanyol Manresánál légióskodó Hanga Ádám nem volt jelen.

A válogatottból “igazoltan” hiányoztak a bajnok és kupagyőztes Szolnok kosarasai, mivel ők kedden fontos mérkőzést vívnak az Eurochallenge Kupában.

A két együttes tavalyi csatáját 169-167-re a magyarok nyerték, és már az elején úgy tűnt, hogy a nyitónegyedben végig vezető vendégeknek sikerül a visszavágás. Hollis és Townes palánkszaggató zsákolásokat mutatott be – közben a túloldalon Keller “tesztelte” többször a gyűrűt -, záporoztak a triplák, a főként amerikaiakból álló ellenfél pedig a nagyszünetben már 59-85-re meglépett.

A Face Team akrobatáinak bemutatója után Szalay Ferenc az idén 100 éves szövetség nevében egy-egy mezzel ajándékozta meg a 100-nál többszörös válogatott játékosokat.

A pihenőt követően még jobban elhúztak a légiósok, 30 percnél már 86-118-at mutatott az eredményjelző, ekkor már egyértelmű volt, hogy sikerül a vendégeknek a visszavágás a tavalyi vereségért. A zárószakaszban az egyik időkérés alatt rendezett zsákolóversenyt a szombathelyi Chad Timberlake nyerte, aki a palánk alatt álló játékostársát átugorva vágta a labdát a gyűrűbe. A légiósok örömét tovább fokozta, hogy sima győzelmet arattak, végül 39 ponttal verve a magyar csapatot.

Eredmény:

Magyar válogatott-Idegenlégiósok 113-152 (38-41, 21-44, 27-33, 27-34)

A magyar válogatott kerete:

Wittmann Krisztián (Kecskeméti KSE), Simon László (Falco-Szova KC Szombathely), Vojvoda Dávid (Atomerőmű SE), Molnár András (Kis Rába menti Takarék Soproni KC), Ferencz Csaba (Fortress-Lami Véd Körmend), Heindlein Roland (Albacomp Fehérvár), Gáspár Dávid (Zalakerámia ZTE KK), Kovács Péter (Pécsi VSK-PANNONPOWER), Keller Ákos (Albacomp Fehérvár), Morgen Ferdinánd (Atomerőmű SE), Szabó Zsolt (Falco-Szova KC Szombathely), Tóth Ádám (Atomerőmű SE), Tóth Gergely (Zalakerámia ZTE KK), Csorvási Milán (Kecskeméti KSE), Szabó Miklós (Factum Sport Debrecen)

Az idegenlégiósok kerete:

Janou Rubin (Kis Rába menti Takarék Soproni KC), Jibril Hodges (Jászberényi KSE), Damian Hollis (Albacomp Fehárvár), Rashad Bell (Fortress-Lami Véd Körmend), Darian Townes (Fortress-Lami Véd Körmend), Chad Avery Timberlake (Falco-Szova KC Szombathely), Djordje Pantelic (Falco-Szova KC Szombathely), Tomislav Ivosev (Naturtex-SZTE Szedeák), Andrija Ciric (Pécsi VSK-PANNONPOWER), Nick Raivio (Kaposvári KK), Benson Egemonye (Kis Rába menti Takarék Soproni KC), Thomas Kelley (Kecskeméti KSE), Justin Ingram (Factum Sport Debrecen)

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Debreceni úszó Eb – Hosszú és Jakabos lefoglalta az első két helyet
Debrecen, 2012. május 26., szombat (MTI) - Az 50 m gyorson érdekelt Takács Krisztián és Kozma Dominik jutott [...] tovább »
Két szettben nagyon jól játszottak
Szlovákiával játszott felkészülési mérkőzést pénteken este Miskolcon, az Egyetemi Körcsarnokban a magyar női [...] tovább »
NHL – A New Jersey jutott döntőbe keletről
Newark, 2012. május 26., szombat (MTI) – A New Jersey Devils hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a vendég New York [...] tovább »
Úszó Eb: Szurkoljon velünk a magyar sikerekért az úszó Eb 6. napján
Kövesse velünk élőben a debreceni úszó Eb délelőtti eseményeit! Hajrá Magyarok! tovább »
Jégkorong-vb – Demitra sírjához vitte Kopecky az ezüstérmet
Pozsony, 2012. május 26., szombat (MTI) - A tavaly szeptemberben légi szerencsétlenségben elhunyt Pavol Demitra [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés