Kósa Lajos hatodik lett az országos listán

Kósa Lajos
Kósa Lajos - © Fotó: HBN archív
Budapest, Debrecen – Megyénkből mindössze három politikus került a „Top50”-be, a teljes listán pedig összesen 11-en szerepelnek.

Elfogadta a Fidesz választmánya a kormánypártok országos listáját, amelyet Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök vezet az április 6-i parlamenti választáson – jelentette be Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, aki a lista 6. helyét foglalja el Semjén Zsolt, Kövér László, Mátrai Márta és Varga Mihály után.

A debreceni polgármester után azonban majd csak jóval hátrább, a 35. helyen találkozhatunk „ismerős” névvel, Halász János szintén cívisvárosi kötődésű államtitkárral. Őt a 40. helyen követi Kovács Zoltán egykori debreceni kommunikációs tanácsnok. A „Top50”-ből épp csak kimaradt a megyei kormánymegbízott, Rácz Róbert (52. hely). Itt akár be is fejezhetnénk a 150-es listán szereplő megyénkhez kötődő politikusok felsorolását, mivel Kósa becslése szerint listáról 40-45 (plusz-mínusz 5-10) mandátumot szerezhetnek a jelenlegi kormánypártok.

Mi azonban a teljesség kedvéért idézzük a többiek nevét és „rajtszámát”.

HBN–FÁ

Képviselők

  • Bartos Mónika (61.),
  • Vitányi István (110.),
  • Tiba István (111.),
  • Bodó Sándor (112.),
  • Tasó László (130.),
  • Pósán László (144.),
  • Széles Diána (148.).








hirdetés