Korszakváltás kapujában a Vojtina Bábszínház

Akt.:
Korszakváltás kapujában a Vojtina Bábszínház
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Saját fesztivál, új színházi nevelési előadás, kiállítások, megújuló Maskarádé – így készül a város bábszínháza.

A huszonötödik évadára nyit kaput a Vojtina Bábszínház az Idesüss a Figurásra! hagyományos templomkerti rendezvényével augusztus 26-án. Az esemény hívószava is a kapu, amellyel utalnak egyfajta korszakváltásra. Az évadot beharangozó szerdai tájékoztatón Asbóth Anikó igazgató felidézte, kilenc taggal 1993-ban vált városi színházzá a Vojtina, melynek társulata most 27 fős. Ez idő alatt csaknem 150 bemutatót tartottak több százezer néző örömére.

vojtina2Fotó: Derencsényi István

Egy rókáról és egy farkasról – ez a címe a Vojtina Bábszínház első idei bemutatójának, melyet szeptember 22-től láthat a közönség Veres András rendezésében. Asbóth Anikó igazgató beszámolt a várható előadásokról. Ősszel több vendégjátékot fogad a bábosház, deszkáira lép a Közép-Európa Táncszínház társulata, Écsi Gyöngyi a felvidéki mesemondó-lelkész, és a Bóbita Bábszínház csapata. A debreceni társulat aztán Erdős Virág Pimpáré és Vakvarjúcska szövegére alapozva hamar új darabbal rukkol elő; majd Láposi Terka írásában, rendezésében a humoros-játékos Aranyszőrű bárány című művet láthatjuk. A tervek között szerepel a Boldog képek, a Kodály madara, de műsoron marad az Előszoba szekrény boszorkánya, a Szerencsés János és nagy érdeklődésnek hála a Lomtalanítás című mű is. A város kulturális életéhez szervesen kapcsolódó Maskarádé vásári komédiát szeretnék megújítani, illetve elindítani idén egy saját fesztivált. A színházi nevelési előadásukkal, ahogyan a korábbiakban, idén is különösen érzékeny témához közelítettek. A Talált gyerek című 5-6. osztályosoknak szánt darab egy örökbefogadott fiú kérdéseiről, gondolatairól értekezik. Az eseményen két új társulati tagot mutatott be az igazgató: Nánási Brigitta és Köllő Andrea Erdélyben tanultak, egyikük Marosvásárhelyen, másikuk Kolozsváron pallérozódott.

Állandóság és megújulásigény

Az átmeneti rítusokban a 25. életév olyan kor, amelyben a fiatalt egészen felnőtté nyilvánítják, ha kiállja a próbatételt”

– kezdte Láposi Terka játszószínházi vezető. Értékként emelte ki, hogy negyedszázada ugyanaz a személy vezeti az intézményt, akit egykor megválasztott a társulat, illetve azt, hogy alig van fluktuáció a kollégák tekintetében.

vojtina3Komolay Szabolcs, Asbóth Anikó és Láposi Terka | Fotó: Derencsényi István

Egy közösség életében fontos az efféle állandóság. A Vojtina egyik erőssége Anikó személyisége. Jól működünk együtt. Ennyi idő alatt összetörődtünk, mint a jó házasok, a kifejezés legnemesebb értelmében”

– fogalmazott az igazgatóhelyettes. Mindemellett, tudja ez a kor az elengedést is magával hozza. Mint mondta, várja, keresi a megújulás lehetőségét, amit jelenleg leginkább a kommunikációban érez. Hisz jelentősen megváltozott a szavak mélysége, értéke, iránya. Arra keresik a választ, hogyan lehet majd megszólítani azt a generációt, aki most babusgatóra jár. Szólt az évad kiállításairól: többek között Kustár Gábor lelkész-szobrászművész-bábos alkotásait, egy retro játéktárlatot, Surányi Gergő fotóit a bábszínházban zajló alkotófolyamatokról és egy textilkiállítást láthatunk.

Reményteli évek a kultúra előtt is

Komolay Szabolcs kulturális alpolgármester az eseményen hangsúlyozta, továbbra is biztosítja az önkormányzat a működéshez szükséges feltételeket. A Kemény Henrik hagyatékát bemutató bábmúzeumhoz megvásárol két lakás, egyikét már átadták a színháznak használatra, hamarosan a másikat is birtokba vehetik; egyelőre próbahelyként. Debrecen turisztikai programtervében szerepel a kuriózum és amint a kormány forrást tud biztosítani, elindítják a projektet. Az épület beázásból adódó hibáit szeptemberben megjavíttatja a fenntartó. Elhangzott, a teljes renoválást nem tudják nyomban elvégezni, de a bábszínház vezetőivel dolgoznak egy tartható renoválási ütemterven. Kifejtette: a következő tíz évben ötszáz milliárd forintnyi tőke áramlik a városba, ami magával hozza a lakosság számának, s a kulturális programokra való igény megnövekedését. További fejlődést eredményezhet az, ha az EKF 2023 pályázatról a cívisváros számára kedvező döntés születik decemberben.

HaBe