Fesztiválra készülnek Apátiban

10. alkalommal szervezik meg a rendezvényt
10. alkalommal szervezik meg a rendezvényt - © Fotó: Derencsényi István
Körösszegapáti – A Kun László Fesztivál idején a település lélekszáma megtízszereződik.


A Körösszegapáti Nagyközségi Önkormányzat immár 10. alkalommal rendezi meg augusztus 13-14-én a bihari térség legnagyobb multikulturális rendezvényét, a Kun László Fesztivált. A rendezők igyekeznek minden korosztály számára szórakozási lehetőséget kínálni, illetve a környék amatőr csoportjainak bemutatkozni. Így kerül sor Berekböszörményből a Tóth testvérek citerajátékára, Komádiból a városi népdalkör, a Csicseri Borsó citerazenekar, a Szivárvány tánccsoport, a Rákász citerások fellépésére. Más településekről is érkeznek táncosok. Berettyóújfaluból a Bajnóca és a Peszterce néptáncegyüttes, Magyarhomorogról az Őszi csalogató csoport, a Békés megyei Körösnagyharsányból a Harsány táncegyüttes. Akik pedig különleges táncosokat akarnak látni, tapsolhatnak a Váncsodi Angel Linedance club táncosainak, a Komádi mazsorettcsoportnak és a Layla Hastáncegyüttes táncosainak.

Nagyon sokan várják a sztárvendégeket is a két napon. Szombaton láthatják a Kossuth-díjas Bangó Margitot, de érkezik még az Ámokfutó együttes, később pedig Majka és Curtis élőzenés koncertje. A nap végén Dévény Tibi Bácsi retro diszkója borzolja a kedélyeket. Vasárnap MC Hawer és Tekknő, Vágó Bernadett operetténekes, majd Korda György és Balázs Klári műsora vár, és persze sokan várják Demjén 70. jubileumi koncertjét is.

Elszármazottakat várnak

A vasárnap lesz még egy sokak által várt esemény, a településről elszármazottak hazaváró találkozója, ahol több száz vendégre számítanak a korábbi évek fényében.

​HBN-VJ



Körösszegapáti.
HAON.HU






hirdetés