Felpezsdítenék a kis falvakat

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Racskó Tibor
Hajdú-Bihar – A kistelepüléseken győztes új polgármesterek között sok a fiatal.

Több beadvány érkezett a Hajdú-Bihar Megyei Területi Választási Bizottsághoz (TVB) az október 12-ei önkormányzati választással kapcsolatban; ezek közül az eredménymegállapítással összefüggőket a TVB, a többit (például esetleges kampánycsendsértés) a helyi választási bizottságok bírálják el három napon belül – tudtuk meg dr. Lipták Jánostól, a területi választási iroda vezetőjétől. Ahol vasárnap éjfélig megtörtént a teljes feldolgozás és eredménymegállapítás, ott szerdán 16 óráig lehetett, ahol éjfél után zártak, ott csütörtökön 16 óráig nyújtható még be kifogás. A beadványokról azonban csak annyit mondhatott a jegyző, hogy „érkezett ilyen is, olyan is”.

Így nem tudható, mely polgármestereknél, egyéni valamint nemzetiségi jelölteknél, de többségüknél jogerőssé vált, válik a győzelem tegnap illetve ma 16 órakor.

Megyénkben a vasárnapi voksolás a településvezetők tekintetében nem hozott nagy meglepetéseket, sőt változásokat sem, mert mindössze 15 helyen cseréltek polgármestert. Közülük a lapunknak nyilatkozók mindegyike kiemelte a munkahelyteremtésre vonatkozó szándékát, s ezalatt nem csak a közmunkaprogram nyújtotta lehetőséget értik.

A megye 15 településén változott a polgármester személye a vasárnapi önkormányzati választás nyomán. Kedden már olvashattak Balmazújváros, Nyíradony és Hajdúsámson új vezetőinek terveiről, most a kisebb településeken munkába álló új polgármesterek szólalnak meg. Olyan községeket választottunk, ahol valamiért különleges volt a választás.

Konyáron a függetlenként induló Vig Szilárd győzedelmeskedett, aki 2013 januárjában vált ismertté, amikor egy, az internetre kikerült felvételen arról beszélt, hogy a helyi általános iskolában miként képes szankcionálni a cigány diákok tanórai viselkedését. Néhány héttel később a történelem szakos tanárt elbocsátották állásából. Azt mondta, azért indult a választáson, mert úgy vélte, a falu problémáit csak olyan polgármester képes kezelni, aki helyben él. Szerinte azért őt választották meg, mert kimondta problémákat.

Konyári életkép | Fotó: HBN archív Konyári életkép | Fotó: HBN archív ©

A 29 éves Vig Szilárd úgy véli, programja találkozott a konyáriak igényével: ők is rendet és munkahelyeket akarnak. Mint mondta, önfenntartásra térne át a falu, a pályázati lehetőségeket kihasználva kertészetet indítana.

Szövetkezet adhat munkát

Az 1951 lakosú Csökmő előző polgármestere, Varga József nem indult a választáson; a négy másik független és a Fidesz-KDNP jelöltje előtt Nagy Tibor szerezte meg a győzelmet, magabiztos 54,67 százalékos szavazataránnyal.

– Nincs semmi titok, a személyem és a programom alapján választottak – mondta lapunknak a település új vezetője, aki úgy véli, Csökmőn tisztességes, sárdobálás nélküli volt a kampány. A közgazdász végzettségű szakember többek közt jelentős költségvetési gyakorlattal rendelkezik, öt évig a szeghalmi polgármesteri hivatalban dolgozott. – A programomban a közbiztonság javítása, a gazdaságfejlesztés, az idősek nagyobb megbecsülése, a civil szervezetek támogatásán túl természetesen jelentős hangsúllyal szerepel a munkahelyteremtés. Ebben a közmunkaprogram lehetőségeinek kihasználása mellett szociális szövetkezeti formában igyekeznénk mind többeknek megélhetést biztosítani, nem csak mezőgazdasági, hanem más termékek előállításával is. Az infrastruktúra fejlesztés keretében szennyvízhálózat és -tisztító telep kialakítása a terv, ezek szintén további munkalehetőséget is nyújthatnak.

Nagy Tibor elmondta magáról, hogy csökmői születésű, őstermelő és méhész, hobbija a vadászat és a helyi kulturális életben is tevékeny: a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar alapító tagja.

Nagyvárad közelségére építene

Húsz év után köszönt le Körösszakál éléről Samók Gyula, aki most is indult az önkormányzati választáson; a győztes azonban nem ő, hanem Pálfi Tamás lett, mégpedig a szavazatok felével; épp annyian voksoltak rá, mint a másik három jelöltre (mind a négyen függetlenek) együtt. Pálfi Tamás úgy véli, a falu lakói elégedetlenek azzal, hogy a település élete szervezetlen, ezért változást akartak. Bár a polgármesteri szerep új lesz számára, a hivatali munka nem, mert az előző ciklusban képviselőként tevékenykedett.

Körösszakál húsz év után cserélt polgármestert | Fotó: HBN archív Körösszakál húsz év után cserélt polgármestert | Fotó: HBN archív ©

– A legfontosabbnak Körösszakál gazdasági fejlesztését tartom, ezzel együtt törekedni kell arra, hogy a lakosok mind inkább önállóan, saját vállalkozásukban boldoguljanak, mert most rengetegen élnek közhasznú munkából. Mindehhez segítséget nyújthat a következő évek kormányzati gazdaságfejlesztési programja, amiben kiemelt fontosságú cél a kistelepülések felzárkóztatása – mondta el az új településvezető. További lehetőséget lát a nagyváradi piacra történő bejutásban; hosszú időn át a város és környezete a Körösszakált is magába foglaló régió termékeinek jelentős befogadója volt, és Pálfi Tamás szerint a körösszakáliak a közeljövőben ismét bekapcsolódhatnának az ellátásba a szociális szövetkezetekben és a magánvállalkozásokban megtermelt mezőgazdasági javakkal. Hosszabb távú célként pedig ipari termékek előállítását és piacra vitelét is elképzelhetőnek tartja.

Az új polgármester 30 éves helyi lakos, két diplomával rendelkezik, egy gyermek édesapja és saját vállalkozásában dolgozik.

HBN


Cikkünkhöz a Facebookon szólhat hozzá:




Körösszegapáti.
HAON.HU

További hírek a Sport kategóriából






hirdetés