Egykori faluját mutatta be az apáti lelkésznő

Egy nagyszerűen sikerült kiránduláson vettek részt a körösszegapátiak
Egy nagyszerűen sikerült kiránduláson vettek részt a körösszegapátiak
Hejce, Körösszegapáti – Változatos programot szervezett a gyülekezete tagjainak Kurucz Tímea.

A településen szolgáló Kurucz Tímea református lelkész elhatározta, hogy megmutatja híveinek azt a települést és a közeli vidéket ahol élt, ahonnan érkezett Biharba.

Ötletét a körösszegapáti hívek örömmel fogadták és kétnapos útra indultak a Borsod-Abauj Zemplén megyében lévő Hejce településre.

Méheket is tartanak

Az odavezető út is szolgált látványossággal. Vizsoly település a magyar nyelvű biblia szülőhelye, a templom és a nyomda meglátogatása élményszámba ment. Göncruszka település református lelkésze és felesége örömmel számolt be arról, hogy az egyházközség tagjai igen szorgalmas munkával a méhek tartásából komoly értéket hoznak létre. Iskolát tartanak fenn, ahol a tanulók száma egyre növekszik.

Egy kis meglepetés

Hejce településen a fiatal lelkésznő családja vendége volt a mintegy harmincfős csoport. A vendéglátók bemutatták a kis település nevezetességeit. Sötétedéskor volt hegyi túra, melyen szép számmal vettek részt. Majd vasárnap délelőtt istentiszteleten voltak a körösszegapáti­ak, ahol a gyülekezet kórusa énekeivel színesítette az istentiszteletet. Meglepetés volt a gyülekezet tagjai számára, hogy a csoporttal utazó háziorvos dr. Szabó Mihály vasárnap reggel mindenkinek megmérte a vérnyomását. Vasárnap délután a hazafelé utazó csoport meglátogatta a Bodrogkőváraljai várat.

HBN–VJ



Körösszegapáti.
HAON.HU






hirdetés