Bölcskei Gusztáv a koreai és magyar reformátusok barátságáról

Akt.:
Dr. Bölcskei Gusztáv
Dr. Bölcskei Gusztáv - © Fotó: Matey István
Debrecen – Magyar és dél-koreai teológusok találkoztak a Debreceni Református Kollégiumban.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem szervezésében tartott angol nyelvű fórumon a 6 koreai vendéget 14 magyar szakember fogadta. A rendezvény előtt dr. Bölcskei Gusztávval, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorával beszélgettünk.

Hogyan került sor a kapcsolatfelvételre a dél-koreai teológusokkal? Ez azzal van összefüggésben, hogy szinte az egész világon jelen vannak a koreai hittérítők?

Dr. Bölcskei Gusztáv: A legtöbb misszionáriust valóban a dél-koreai reformátusok küldik. Ez azért jelentős, mert 120 évvel ezelőtt még egyetlen keresztény sem volt Koreában. Most pedig majdnem annyi keresztényt tartanak nyilván mint buddhistát. Vagyis hihetetlenül gyorsan fejlődnek és a közösség főleg protestáns, református, presbiteriánus.

A kapcsolatfelvétel a magyar rendszerváltás idején történt, amikor ide is eljutottak a koreai misszionáriusok. Segítséget ajánlottak fel a mi egyházunknak. Két ottani nagy egyházzal van megállapodásunk. Az egyik nagyon kedves koreai misszionáriusnő, Kaeja mama például a cigány misszió iránt volt elkötelezett, nagyon szerették őt. De jöttek például teológia professzorok is. Mi is küldtünk oda vendégelőadókat gyülekezetekhez, teológiai szemináriumokba. Van koreai díszdoktorunk is.

Hogyan választották ki a szóba kerülő témákat? Például mit tud majd mondani nekik az első napirendi pontról, a kommunizmus és a nemzeti identitás kérdéséről? Az ő közvetlen szomszédjukban, Észak-Koreában „tombol” a kommunista diktatúra.

Dr. Bölcskei Gusztáv: Vannak közös tapasztalatok. Őket állandóan meghódították, leigázták. Dél-Koreában még a 80-as években is erőszakos katonai diktatúra működött. Akkoriban 7 ezer embert gyilkoltak meg, köztük az ezekhez az egyházakhoz tartozó lelkipásztorokat.

Elképesztően nagy vágyuk az újraegyesülés Észak-Koreával. Nincs olyan istentisztelet, egyházi gyűlés ahol ez ne kerülne szóba. Ezért imádkoznak, dolgoznak. Abban is hasonlítanak ránk, hogy nem rokonai a környező népeknek, ezért nagyon magányosak.

Egy másik téma előre kiválasztott témája a konferenciának a kapitalizmus és a szekularizáció. Mit jelentenek manapság ezek a reformátusoknak?

Dr. Bölcskei Gusztáv: Náluk a globalizációval együtt jelent meg a szekularizáció. Ott másfél generáció alatt ment végbe az ami Európában az ipari forradalom idején kezdődött és évszázadokig tartott.

Mit adhatnak egymásnak a magyar és a dél-koreai teológusok egy ilyen találkozó során?

Dr. Bölcskei Gusztáv: Őket elsősorban az érdekli, hogyan tudott megmaradni ez a fajta kereszténység immár fél évezrede? Minket pedig az a missziós dinamika, elkötelezettség érdekel amit ők képviselnek.

HBN-Orosz Csaba








hirdetés