Korea költözött az ifiházba

Akt.:
Korea költözött az ifiházba
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Filmek és a technikai eszközök vonzották leginkább a közönséget a koreai napra.

Gyönyörű koreai népviseletbe öltözött táncosok, a két Koreáról szóló ismeretterjesztő előadások, igazi koreai ételek, koreai társasjátékok és egy koreai film várta egyebek mellett azokat, akik a napokban ellátogattak a Simonffy utcai Ifjúsági Házban tartott koreai napra. A programot olyan jelentős érdeklődés kísérte, hogy a kezdéskor a nagyteremben sokaknak már nem jutott ülőhely.

Miért éppen Korea?

Az egyik szervező, Sándor-Sarkadi Veronika, a Debreceni Koreai Kulturális Egylet képviselője úgy fogalmazott, hogy az esemény minden rendezőjét másképpen „szólította meg” ez a két távol-keleti ország. – Van akit az ottani történelem érdekel, másokat a gasztronómia fogott meg, de voltak olyanok is, akik a ruhákért, zenékért, filmekért jöttek el. Ugyanakkor eddig csak egyikünk járt Koreában, pontosabban Dél-Koreában. A többiek csak tervezik – árulta el. A program összeállításával kapcsolatban Sándor-Sarkadi Veronika arról beszélt, hogy komoly segítséget kaptak a budapesti Koreai Kulturális Központtól. Például az ottani tánccsoport közreműködött a debreceni koreai táncokat tanulók oktatásában. A műsorban egyébként nemcsak a hagyományos táncok, hanem a maiak is szerepeltek, például fellépett a K-pop Cover Dance csoport. (Pár éve világsláger volt PSY előadásában a Gangnam Style című szám.)

A filmszakértők

Nagyné Szabó Éva a koreai filmek miatt ment el a rendezvényre. Elmondta: eleinte csak a tévében látott véletlenül ilyeneket, az első talán a Palota ékköve című sorozat volt. Aztán annyira megtetszettek ezek, hogy tudatosan keresni kezdte őket olyannyira, hogy az Apolló Moziban tartott koreai filmfesztivál vetítésein is részt vett.
Nagyné Szabó Éva, Ecsedi Juliannával együtt érkezett. Ő még jobban elmélyült a dél-koreai filmművészetben. Azt is tudta, hogy Kim Gidok rendező filmjeit mindenképpen érdemes megnézni. – Az ő alkotásait több nagy nemzetközi filmfesztiválon is díjazták. A leghíresebb és egyik legjobb filmje talán a Phietha, ami egy botrányfilm – tette hozzá.
A fiatal korosztályhoz tartozó Házi Dominikot a párja „fertőzte meg” a dél-koreai kultúrával. Először csak a Dél-Koreából származó technika, a nagyon fejlett számítástechnikai és szórakoztató elektronikai eszközök érdekeltek, de aztán lassan az egész ottani élet, gondolkodásmód magával ragadott. Manapság divat is a keleti kultúrák tanulmányozása – fogalmazott. Arról is beszélt, hogy bár Észak-Koreára is kíváncsi lenne, de arról a sztálinista-kommunista, elmaradott országról, diktatúráról a bezárkózásuk miatt sajnos keveset lehet tudni.
HBN–Orosz Csaba








hirdetés