Körbeért a fénystaféta

Körbeért a fénystaféta
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Óriási fényábra töltötte be a Debrecen Egyetem előtti teret csütörtök este. A különleges akciót a fény éve országos kezdeményezés részeként szervezték meg.

Napnyugta után Szeged új lézerközpontjából indul el egy fényjel, hogy az hazánkat körbejárva visszatérjen ugyanoda. A jel a debreceni Nagytemplomhoz érkezett Mikepércsről, innen továbbították reflektorral Hajdúhadházra. A fénystaféta azonban ezzel nem ért véget a cívisvárosban, hiszen a programbizottság partnereként a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, az intézmény Fizika Intézetével és a DÖFI (Debreceni Összefogás a Fizikáért) egyesülettel egy látványos akciót szervezett erre az alkalomra.

– A fény a kivilágított városnéző kisvonattal érkezett az Egyetem térre, ahol már több mint nyolcszázan, főként középiskolás diákokkal arra készültünk, hogy különböző fényforrások segítségével egy ábrát alkossunk. Szerencsére a vihar elkerült minket, így az előre megadott applikációt letöltve egyszerre tartották a résztvevők a fejük fölé mobiljukat, hogy a fény nemzetközi évének logója kirajzolódjon – tájékoztatott Kirsch Éva, a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium igazgatóhelyettese.

– unideb.hu –



Sporthírek






hirdetés