Konzultáció – A Fidelitasszal egyeztet kedden Orbán Viktor

Budapest, 2012. július 23., hétfő (MTI) – A Fidelitasnál, a Fidesz ifjúsági társszervezeténél folytatja konzultációsorozatát kedden Orbán Viktor.

A pártelnök-miniszterelnök a szervezet vezetőivel és tagjaival megbeszélést folytat a magyar fiatalok helyzetéről, az elmúlt két év közös munkájáról és a régóta sikeresen működő szövetség megerősítéséről – írta az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Orbán Viktor a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel kezdett konzultációsorozata első állomásaként múlt hétfőn a KDNP vezetőivel találkozott, kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével tárgyalt, majd csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek az Új Széchenyi Terv eredményeit összegző tanácskozásán vett részt, és még aznap konzultált a Nemzeti Fórum vezetőivel is. A kormányfő, a Fidesz elnöke pénteken közös nyilatkozatot írt alá Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökével, szombaton pedig a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőségével folytatott megbeszélést.

Hétfőn az Országos Roma Önkormányzat vezetőivel konzultált a pártelnök-miniszterelnök.

MTI