Konzervatív

Hurrá, végre kézbe vehetünk egy igazi konzervatív napilapot! Mától! A Napi Gazdaság romjaiból kinövő Magyar Időket forgathatjuk és tájékozódhatunk belőle. Hirdetésükben ugyanis konzervatív napilapként aposztrofálja magát a lap. Kovács Zsolt jegyzete.

Apropó, konzervatív! Jószerivel már csak az van a piacon, mert aki, ami nem az lenne, vagy megszűnt, vagy úgy összetöpörödött, hogy a főváros határán alig-alig érzékelhető. Ez-e a cél, esetleg a nép tájékozódási igénye hívja-e életre az újabb és újabb konzervatív szócsöveket, ebben a kérdésben nem mernék egyértelműen állást foglalni. Abban viszont igen, hogy a közszolgálatinak nevezett, mindenki által ingyen elérhető tévé- és rádióadók is a konzervatív eszmeiség megtestesítői. Javaslom, legyen még több ilyen irányzatú újság, rádió, tévé, sőt, az internettel is kellene valamit kezdeni, mert azért ott még előfordul más irányzat is. Aztán ha a tájékoztatás valamennyi szegmensét sikerül megkaparintani a konzervatív eszmének, akkor talán konzervatív vezetőink elkezdenek majd azon dolgozni, hogy amit hallunk, látunk olvasunk valóban egyezzen a valósággal. Mert ha nem, itt nagy gáz lesz a konzervatívoknak.

– Kovács Zsolt –








hirdetés