Konyhatitkok a következő Science Cafén

Debrecen – Hogyan lehet évekig szobahőmérsékleten tárolható füstölt csülköt, igazi gyümölcs ízű lekvárt, szívbetegség megelőzésében is szerepet játszó fekete fokhagymát, vagy héj nélküli kenyeret készíteni pankóhoz? Kiderül a következő Science Café-előadáson.

Régóta foglalkoztatja a kutatókat, mi történik a fazékban főzés közben. Kiderítették, hogy a hőmérséklet pontos szabályozásával, új technológiákkal különösen finom, tartósítószer nélkül is sokáig fogyasztható ételeket lehet készíteni. Hogy hogyan, azt Prokisch József, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézetének docense szemlélteti a Science Café következő alkalmán.

– A szakácsok harminc éve alkalmazzák az úgynevezett „sous vide”-technológiát, a vákuum alatti sütést. Mi ennek ismeretében fejlesztettünk berendezéseket és újabb módszereket, melyek húsok, zöldségek és gyümölcsök feldolgozásában, illetve a sütőiparban is használhatók. A Science Café keretében bemutatom majd, hogyan tudunk hosszan, akár évekig is eltartható füstölt csülköt, igazi gyümölcs ízű lekvárt vagy olyan fekete fokhagymát készíteni, ami szívbetegség megelőzésében hatékony – mondta előzetesen Prokisch József.

Az innovatív élelmiszereket meg is lehet majd kóstolni a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozatának következő előadásán, február 21-én, szerdán. A kezdési időpont 17 óra, helyszín a Csapó utcai bevásárlóközpont könyvesboltja.

– Debreceni Egyetem –