2011.11.23 15:11; Frissítve: 2011.11.23 15:12


Konyár: Gyengébb rajt után huszáros hajrá

Konyár: Gyengébb rajt után huszáros hajrá Konyár: Gyengébb rajt után huszáros hajrá
Konyár – Czakó Viktor szerint igazi csapatmunka eredménye az őszi bajnoki címük.

Az élről várja a bajnokság folytatását a megye II. Déli csoportjában szereplő Konyár csapata. Czakó Viktor alakulata a Körösszakál elleni pótmeccset behúzva került az első helyre, egy ponttal megelőzve a Komádit.

– Nem igazán volt változás a keretünkben tavalyhoz képest, egy rutinos védőt igazoltunk Derecskéről Kiss László személyében, akinek hála acélosabb lett a hátsó alakzatunk, ezt mutatja az is, hogy mi kaptuk a legkevesebb gólt ősszel. Bár nem a legjobban kezdtük a szezont, azonban játékunk folyamatos javulásának hála az élen végeztünk. Előzetesen az első hat hely valamelyikére vártuk a csapatot, persze titkon reméltük, hogy odaérhetünk a dobogó tetejére. Az elért teljesítményünk igazi csapatmunka eredménye – volt egy-két meccs, mikor a munkahelyi elfoglaltságok miatt több hiányzónk is akadt, de a pályán lévők akkor is bizonyították a együttesünk tartását – mondta a konyáriak mestere, aki szerint erős a csoportjuk, van hat-hét azonos képességű gárda, akik között a pillanatnyi forma dönt.

Maradnának

– Mindenképpen egyben szeretnénk tartani a keretünket, nem tervezünk új igazolásokat, azon vagyunk, hogy az ifikből építsünk be játékosokat. Bízunk egy jó téli felkészülésben, nehéz lesz a bajnokság második fele, hiszen számolnak velünk, figyelnek ránk, de mi mindent elkövetünk majd, hogy az élen maradjunk – vázolta várakozásait Czakó Viktor.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Két szettben nagyon jól játszottak
Szlovákiával játszott felkészülési mérkőzést pénteken este Miskolcon, az Egyetemi Körcsarnokban a magyar női [...] tovább »
NHL – A New Jersey jutott döntőbe keletről
Newark, 2012. május 26., szombat (MTI) – A New Jersey Devils hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a vendég New York [...] tovább »
Úszó Eb: Szurkoljon velünk a magyar sikerekért az úszó Eb 6. napján
Kövesse velünk élőben a debreceni úszó Eb délelőtti eseményeit! Hajrá Magyarok! tovább »
Jégkorong-vb – Demitra sírjához vitte Kopecky az ezüstérmet
Pozsony, 2012. május 26., szombat (MTI) - A tavaly szeptemberben légi szerencsétlenségben elhunyt Pavol Demitra [...] tovább »
Újra dobogón a miskolci rakéta – exkluzív interjú Kiss Pál Tamással
Nagy magyar siker született a Monacói Nagydíjon: Kiss Pál Tamás, a GP3-ban versenyző Atech CRS istálló [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés