Konténervonatok Bécsbe

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: HBN
Debrecen – Debrecenből immár nemcsak közúton és levegőben, hanem vasúton is küldhetik az árut.

A Debreceni Repülőteret üzemeltető Xanga-csoport vezetője konténervonatok menetrendszerű közlekedtetéséről írt alá megállapodást Bécsben, Európa legnagyobb konténer-termináljával.

– A szlovéniai Koper mellett immár a bécsi trimodális (vízi, vasúti és közúti összeköttetést biztosító) központba is hetente kétszer indul Debrecenből menetrend szerint konténervonat, a régió exportőreinek áruival. A konténerek Bécsben „leszállnak” a vonatról és „átszállnak” a 17 európai célállomásra tovább közlekedő hajókra, illetve vonatokra. Ha Debrecenbe küldött importáru van, azt ugyanezen az útvonalon leküldik Bécsbe, ott átrakják a mi konténervonatunkra és irány a Debreceni Trimodális Központ – tájékoztatta a Naplót Herdon István, a Xanga-csoport vezérigazgatója.

A szakember szerint eddig azért nem mutatkozott igény a konténervonatokra, mert hiányzott a menetrendszerűség, így a cégek (biztos ami biztos) a kamionos szállítást preferálták. Egyelőre Debrecenből heti kétszer indul konténervonat, de ha igény lesz rá, a menetrend szerinti járatok számát bővíteni fogják.

HBN-PA



További hírek a Gazdaság kategóriából






hirdetés