ez igen!

2019.11.15. 20:03

Egymillió forint gyűlt össze a DEAC jótékonysági aukcióján

Példátlan jégkorongos összefogás a súlyos beteg lányért.

20191020 Debrecen fotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló DEAC - KMH (Kanadai Magyar Hokiklub Sportegyesület) jégkorong mérkőzés. képen: Kiss Philip James #22

Fotó: Kiss Annamarie

Az együttes októberben viselt, egyedi tervezésű rózsaszín mezeire lehetett az elmúlt napokban licitálni, így a sportszerető debreceniek és a klub páratlan összefogásából ezzel az összeggel támogathatják Szilágyi Ivett gyógyulását – olvasható a DEAC hivatalos honlapján.

Óriási volt az érdeklődés a DEAC jégkorongcsapatának jótékonysági kezdeményezésére. Idén először egyedi rózsaszín mezekkel hívta fel a csapat a figyelmet októberben a mellrák elleni küzdelem, a megelőzés és a szűrések fontosságára. A trikók azzal a nem titkolt céllal készültek, hogy a kampány végeztével „kalapács alá kerülnek”. A mezeket – illetve később egy sportrajongó olvasó által felajánlott ütőt – november 8-án aukcióra bocsátotta a Debreceni Egyetem klubja, és az ajánlatokból alig egy hét alatt 923.000 forint gyűlt össze. Az összeget a jégkorongszakosztály sportszakemberei 1.000.000 forintra egészítették ki.

A klub ezzel az összeggel szeretné támogatni a Ewing-szarkómával küzdő fiatal biharkeresztesi lány, Szilágyi Ivett kezelését és gyógyulását. A speciális, orvostechnikai eszköznek minősülő több tízezer forintos gyógytermékek ugyanis súlyos anyagi terhet rónak a családra. A DEAC-nál bíznak benne, hogy könnyebbé tehetik ezzel Ivett és a szülők mindennapjait.

A Debreceni Egyetem Atlétikai Club köszöni a licitálóknak, hogy részt vettek a csapat jótékonysági akciójában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában