2011.12.1 12:31; Frissítve: 2011.12.1 12:31


Kőműves Kelemen Project – debreceni énekesnővel debütált a cinikus csapat

Kőműves Kelemen Project – debreceni énekesnővel debütált a cinikus csapat
Debrecen – A korábban Hulló Csillagként ismert zenekar néhány tagcserét követően a Várj című dallal debütált az elmúlt napokban. Makai Juditot, a zenekar „frontasszonyát” kérdeztük az új formációról.

Igen, némi cinizmussal született az új név – válaszolta Makai Judit, amikor a névválasztásról érdeklődtünk. – Úgy érzem, a korábbi Hulló Csillagként ismert zenekarunk neve magában hordozta a rossz óment is, így az elmúlt zűrös időszakot és zenekari megpróbáltatásait fejezi ki némi iróniával fűszerezve a Kőműves Kelemen Project – nyilatkozta Makai Judit a HAON-nak.

A dalokat Makai Judit, a csapat énekese és a gitáros Ilia Zsolt írja, ők egészültek ki Rétallér Andrea hegedűssel és Kékesi Tibor dobossal.

A kemény magot Zsolt és én alkotjuk, így várhatóan akusztikus számokkal is jelentkezünk hamarosan, illetve a Hulló Csillag dalaiból is dolgozunk majd fel néhányat. A klipünk nem rég készült el, mellyel az RTL Klub klipversenyén is indultunk, így akinek elnyeri tetszését az szavazzon bátran ránk december 10. és 17. között – osztotta meg Judit a HAON-nal.

 

Nézze meg Ön is a videoklipet! 

Nézze meg a videót itt!


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Zene
A francia Dirtyphonics, valamint a Republic és a Kistehén is fellép a Félszigeten
    Bukarest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A francia Dirtyphonics, valamint a magyarországi [...] tovább »
Ifjú tehetségek hangversenye a Szabolcsi Szimfonikus Zenekarral
Nyíregyháza - A Vikár Sándor Zeneiskola és a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar a múlt évben először megrendezett [...] tovább »
Dalfesztivál és gumibot Bakuban
Egy nappal az Eurovíziós Dalfesztivál  nyitánya előtt két ellenzéki tüntetést is erőszakosan oszlatott [...] tovább »
Eurovíziós Dalfesztivál – Ironikus dal Európáról
Gulyás István, az MTI tudósítója jelenti: Baku, 2012. május 22., kedd (MTI) - Alternatív zene és ironikus [...] tovább »
Adele és a LMFAO vitte a prímet az idei Billboard Music Awards-on
London, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Tizenkét trófeát zsebelt be tizennyolc jelölésből Adele brit énekesnő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés