Komoly pénzek mennek a gazdaság fejlesztésére

Akt.:
Dr. Barcsa Lajos
Dr. Barcsa Lajos - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Dr. Barcsa Lajos szerint fényes jövő állhat Debrecen előtt.

A kormány elkötelezett a gazdaság fejlesztésében. Az uniós pénzek 60 százalékát a jövőben ilyen célokra fordítják – jelentette ki dr. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában tartott gazdasági konferencián. Az elsősorban könyvvizsgálattal és üzleti tanácsadással foglalkozó Deloitte nevű multi cég rendezvényén a városvezető arról is beszélt, hogy Debrecen a következő években 12,4 milliárd forintot fog gazdaságfejlesztésre költeni. Elmondta: ennek egyik első lépéseként létrehozták az EDC Debrecen nevű céget, amely kis-, és középvállalkozásokat támogat, valamint ide érkező nagy befektetőkkel tárgyal.

Dr. Barcsa Lajos hangsúlyozta, a gazdaság számára is fontos hír, hogy a megyeszékhelyen és környékén összesen 200 milliárd forint értékben lesznek a közeljövőben az infrastruktúrát javító beruházások. A városvezető úgy vélte, hogy amennyiben a rendelkezésre álló milliárdokat „értelmesen”, – a gazdaság szereplőit meghallgatva – sikerül elkölteni, fényes jövő állhat Debrecen előtt.

Egymást erősítve

Skultéti Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára beszédében kiemelte: Debrecennek nemcsak gyártással foglalkozó világcégekre, hanem tanácsadókra is szüksége van. Ezt egyebek mellett azzal magyarázta, hogy sok olyan helyi vállalkozás létezik, amelyek a környező országok piacain is szeretne megjelenni azonban számos jogi, adózási problémával találkoznak, amelyeket saját erőből nem tudnak megoldani. Ilyenkor jöhet jól egy nemzetközi szakértő csapat.

Nyugati mentalitás

Gion Gábor, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója elmondta: a rendszerváltás után jót tett az országnak a világcégek beengedése. Szerinte ezen vállalkozások itteni érdekeltségeiben az elmúlt 25 évben olyan globálisan, nyugati szemlélettel gondolkodó üzletembereket tudtak kinevelni akiket a világ minden részén szívesen látnak, kötnek velük üzleteket. A versenyképesség javításában ők fontos szerepet játszanak.

HBN-OCs








hirdetés