Komoly kapcsolatrendszert alakít ki a megyei önkormányzat

Debrecen – Az Európai Uniós fejlesztési pénzek minél sikeresebb lehívása érdekében egyre több a brüsszeli nyelvezetet értő, azt „jól beszélő” szakemberre van szükség – jelentette ki Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke egy keddi sajtótájékoztatón.

Elmondta: a hamarosan végleg megszűnő Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökségtől (ÉARFÜ) átvettek 4 megkezdett programot. Az egyik ilyen a fenti cél megvalósítását szolgálja. Az AGE+ egy 4 ország, 7 szervezetének közreműködésével, a közszférában dolgozóknak szóló oktatási projekt amely 2014. szeptemberében indult és idén augusztus végéig tart. Erről konferenciát tartanak most a megyeházán. Pajna Zoltán hangsúlyozta, hogy ezeknek az EARFÜ-től átvett programoknak köszönhetően a megyei önkormányzatnak már csaknem 40 partnere lesz Európa szerte, ami javíthatja a versenyképességünket.

HBN-OCs

Címkék: , ,







hirdetés