Komoly bajok vannak itthon a liszttel

Akt.:
Komoly bajok vannak itthon a liszttel
© Illusztráció: Matey István
Debrecen – A 27 százalékos áfakulcs 5 százalékra csökkentését szorgalmazza a gabonaszövetség.

A szervezet szerint az adómérsékléssel úgy lehetne kifehéríteni a ma 35 százalékban feketén működő, áfacsalásos lisztpiacot, hogy a költségvetés még nyerhetne is az adóváltoztatáson. A szövetség a takarmányoknál is 5 százalékos áfakulcsot sürget.

Ne hagyják ki!

Mint ismert, az alapvető élelmiszerek közül az idén januártól a sertés tőkehús áfája csökkent 5 százalékra, 2017-től pedig a tejnél, a baromfinál és a tojásnál mérséklődik 5 százalékra a kulcs. A szintén alapvető élelmiszernek számító lisztre viszont továbbra sem terjedne ki az áfacsökkentés. Iparági becslések szerint ugyanakkor a lisztpiacon a feketegazdaság részaránya elérheti a 35 százalékot is, amellyel a tisztességesen működő vállalkozások nem tudnak versenyezni. Ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt években százmilliós nagyságrendű támogatásból korszerűsített malomipari vállalkozások jutottak csődbe. Az ekáer jó eszköz az illegális lisztszállítmányok egy részének kiszűrésűre, de nem hozta meg a várt eredményt – állapítja meg a gabonaszövetség, amely ezért is tartja megkerülhetetlennek az áfacsökkentést. A 27 százalékos áfakulcs a takarmányiparban is az áfacsalások melegágya – állapítja meg Varga Mihálynak írt levelében a gabonaszövetség.

Elmaradt a várttól

Az ekáer az olajosmag-darák és a nyersolaj kereskedelmében sem hozta meg a várt eredményt, miközben a takarmányipar a magas áfa miatti nehézségek mellett a teljes támogatási rendszerből kikerült. Ezért a takarmányoknál is szükség lenne arra, hogy az áfa 5 százalékra csökkenjen. E lépés jelentősen javítaná a legális cégek piaci pozícióit, miközben nem lenne hatással a költségvetésre, mivel a takarmányok nem végső fogyasztásra szánt, hanem köztes terméknek számítanak. A szövetség kalkuláció szerint az áfamérséklés miatti bevételkiesés a 10-12 százaléknyi (100-110 ezer tonnányi) liszt­nél évi 2 milliárd forint lenne, de ezzel párhuzamosan a teljes lisztpiac kifehéredése legalább 3 milliárd forintos pluszbevételt generálna, vagyis a költségvetés helyzete végeredményben javulna. A terméskilátások kapcsán a szövetségnél arra számítanak, hogy az ó- és az új búza gyakorlatilag össze fog érni, nyomott ár alakulhat ki, ami nem jó a termelőknek, de a malomiparnak sem. Nagy túlkínálat esetén ugyanis a sütőipar egyre vehemensebben próbálja érvényesíteni a saját árait.

HBN








hirdetés