2011.02.6 09:05; Frissítve: 2011.02.6 09:05


Kommandósok

Kommandósok
Egy-két abszurd jelenet nyomot hagy a nézőben. Nem szívesen utaznék egy olyan repülőgépen, amelynek a kerék feletti része afféle papundekliből van összeeszkábálva, s hősünk egy kemény kézrántással ajtót hasít benne… Boda István jegyzete

alt hiba beküldése

Valamikor legendák és ponyvaregények születtek a francia idegenlégióról. A kemény és izomra gyúrt alakulat azzal a nyilvánvaló célzattal jött létre, hogy – vállvetve az angolokkal – Afrikában is érvényt szerezzenek a demokráciának. A szép szó meggyőző erejével oktatták a beduinokat és a szaharai tevehajcsárokat a „szabadság, egyenlőség, testvériség” forradalmi miatyánkjára, miközben maguk is elmélkedve végezték minden reggeli áhítatukat, az emberiesség, a népek önrendelkezésének „nyugati” változatára.

Szóval történelmi öröksége a világnak a gyöngédségre rostált cserkészcsapat, s utólag se érti az ember, hogy ezek az izgága gyarmatosítottak miért keltek újból és újból birokra nagy-nagy jóakarójukkal. Annyi év után persze ez a fegyveres testületi „Gloár” is megkopott, s ma legfeljebb a július 14-ei ünnepségen díszelegnek a Champs-Élysées-n. De, ahogy már a latinok is tudták: Sic transit gloria mundi – így múlik el a világ dicsősége –, s a még nagyobb karéj demokrácia osztogatójaként helyükbe nyomultak az amerikai tengerészgyalogosok, mert a világnak mindig szüksége van az önzetlen felvigyázókra. S ezen belül meg olyanokra, akik az elitjét adják a biztonságra szakosodott militarizmusnak. Vagyis „kommandósokra”.

És az új mítosz bennük ölt testet. A jó csakúgy, mint a gonosz, az igazságosztó éppúgy, mint a sunyi orgyilkos. S mi másból, ha nem ebből születhetett volna hollywoodi siker, egy-egy emblematikus figurába csomósítva mindazt, ami az új mozi-ideál. S némi iróniával a mai példakép, legalábbis, ami a gyilkolás köznapi módozatait illeti. Ezek a marcona legények ugyanis életre szólóan őrzik idegeikben a harcedzettséget.

Még akkor is, ha már obsitot szereztek, s főként akkor leginkább, ha személyes sérelem éri őket. Mint például a vasárnap esti tévéélményben – Film+ –, amikor újból láthattuk Arnold Schwarzeneggert a „Kommandóst” megtestesítve. Színészként ő a legsilányabb forgatókönyvből is igazi látványosságot csinál. A történet egész szűkszavúan: Egykorvolt, ám gazemberré lett sorstársai elrabolják a lányát, ő meg fogadalmat tesz: kiszabadítja. S lőn úgy. Aki látta, ismeri, tudja, hogy miként, ám egy-két abszurd jelenet nyomot hagy a nézőben. Bennem például azt, hogy nem szívesen utaznék egy olyan repülőgépen, amelynek a kerék feletti része afféle papundekliből van összeeszkábálva, s hősünk egy kemény kézrántással ajtót hasít benne. A verbális durvaságról nem is beszélve.

Valamikor nyilván filmtörténeti érdekesség lesz ennek a műfajnak is egy-egy sikerdarabja. Én jelenleg leginkább a paródiáját kedvelem. Bud Spencert és Terence Hillt. A két bájos verekedőt, akik az öklüket a jó cél érdekében használják, s a látvány végleteivel a brutalitást is feloldják. Azt ráhagyják a kommandósokra!
– Boda István –

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2