Komfortosabb buszközlekedés Balmazújvárosban

Helyi autóbusz közlekedésének fejlesztésére nyert 37 millió forint vissza nem térítendő támogatást Balmazújváros önkormányzata 2008. ősszén az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-alföldi Operatív Programján belül – tájékoztatta portálunkat Marján László, civil tudósítónk.

Ehhez 5 millió forint saját erőt kellett hozzátenni. A pályázat célja volt 4 új megállóhely kialakítása, 11 buszöböl műszaki állapotának javítása és 7 utasváró létesítése.

A fejlesztés elengedhetetlen volt, hiszen a több mint két évtizede épült buszmegállók állapota leromlott, a buszöblök megsüllyedtek, a peron járdával való csatlakozása nem volt akadálymentesítve, valamint a helyi autóbusz közlekedés nem érintette a város egész területét.
A projekt megvalósulásával hosszú távon javult a helyi tömegközlekedés elérhetősége, gyorsabbá vált a helyi közintézmények, óvodák, iskolák, egészségház, idősek otthona, köztemető elérhetősége.
A fejlesztéssel elsősorban Balmazújváros diákjainak, idős lakóinak, a szociálisan rászorulóknak és fogyatékkal élőknek kívántak megfelelő buszmegállókat kialakítani, hogy minden településrész elérhetővé váljon.
Ezáltal egyenlő esélyt teremtődött a közszolgáltatások igénybe vételére.
 
 

Az érintett utcák:

 - Új buszöblök kialakítása: Debreceni út 3316 jelű összekötő út 27+600 km szelvény jobb és bal oldalán, Dózsa György utca (Gyógyszertár előtt), Iskola köz – Meglévő öblök felújítása: Arany J. u., Debreceni u. 1., Csegei u.-Hortobágyi u. csatlakozása jobb és bal oldal, Köztemető (+utasváró), Nádudvari u.15., Nádudvari u.26. (+utasváró), Szoboszlói u.-Széchenyi u. csatlakozása, Idősek Otthona-Kossuth u. (+utasváró), Keleti u., Bercsényi u. (+utasváró) – Utasváró létesítése: Vörösmarty u. (iskola előtt), Gábor Áron u.-Esze Tamás u., Bólyai u. (óvoda előtt).








hirdetés