Végig a Sebes-Körös mentén

Végig a Sebes-Körös mentén
© Fotó: Rozsik Rita
Örvénd, Komádi – Az országhatáron átnyúló gazdaságfejlesztési projekt megnyitóját tartották a napokban a partiumi Örvénden.

Sorban Levente, Alsólugas polgármestere köszöntötte a megjelent konzorciumi tagokat, és hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a természeti értékek megőrzése, növelése és népszerűsítése a Sebes-Körös két végpontjában elhelyezkedő Alsólugas és Komádi között. Komádi polgármestere, Tóth Ferenc elmondta: a projektben 273 ezer Euró támogatást nyert a település, amelyből rekultiválják a Varsánykerti-tavat. A kialakult záportározó védelmet nyújt majd a Komádiban található és átvonuló gázló madarak populációjának, valamint megoldódnak a környező terület belvíz gondjai is. Jelenleg a tervezésnél és az engedélyeztetésnél tartanak. Az elkészült pihenőhely a turisták bevonzása mellett alkalmas lesz majd arra is, hogy a madarak természetes élőhelyének megismerése révén a gyerekek bővítsék környezetismereti tudásukat. „Mindkét település több lesz ezzel a projekttel. A határ ne legyen elválasztó vonal, ezt az emberi kapcsolatok bontják le” – fejezte be Tóth Ferenc.

„Elengedhetetlen a Sebes-Körös biodiverzitásának biztosítása, valamint az ökoturisztikai útvonalak megőrzése a következő generációk számára” – emelte ki beszédében Grim András, a Pro Sebes Körös Völgy civil szervezetének elnöke, a projekt harmadik partnere. Az esemény végén Sorban Levente, Tóth Ferenc és Grim András ünnepélyesen aláírták a partnerségi nyilatkozatot.

– Rozsik Rita –



Komádi.
HAON.HU






hirdetés