Költözés a felújítás miatt

A közelmúltban megkezdődött Mezőkövesden a polgármesteri hivatal úgynevezett B épületének felújítása.

A rekonstrukció idejére az eddig az épületben működő szervezetek, hivatalok elköltöztek, új helyen találhatók meg. A Falugazdász Iroda, az ÁNTSZ és az APEH a Közösségi Ház épületében kapott új otthont, míg a BOKIK irodája a Szent László tér 5. szám alatt található meg.

Őszig kész lesz

A Közterület-felügyelet pedig ideiglenesen az Alkotmány út 5. szám alatt érhető el. A felújítás ideje alatt a képviselő-testületi üléseket a Városi Galéria Dísztermében tartják. Tállai András országgyűlési képviselői irodája – egyben a FIDESZ választókerületi irodája – a Varga Pál út 4. szám alá költözött. A Mezőkövesdi Újság a Szent László tér 17. szám alatt működik. A tervek szerint az ingatlan rekonstrukciója az ősz elejére, várhatóan szeptember 30-ig fejeződik be.

HSz