Kölni egyetemről a hortobágyi pusztába: a német nő, akit megszelídített a vadon

Kristin Brabender 300 vadló és 500 őstulok „otthonát” vezeti
Kristin Brabender 300 vadló és 500 őstulok „otthonát” vezeti - © Fotó: Derencsényi István
Hortobágy – Kevesen tudnak arról, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park területén van egy hely, amelynek Pentezug a neve, és 300 vadlónak és 500 őstuloknak az otthona. Mint ahogy a szűk szakmán kívül, az sem tudott, hogy mindezért az a Kristin Brabender felel, aki annak idején csupán fél évre tervezte itt tartózkodását, de mára már az élete szorosan összefonódik a pusztával. Vele barangoltunk a hortobágyi vadlórezervátumban.

Azt, hogy miért pont ide, a Hortobágyra jött az egykori kölni egyetemista, és hogyan lett mára a vadló-projekt, illetve a Hortobágyi Vadaspark vezetője, megtudtuk tőle a Pentezugi Vadlórezervátumban tett kirándulásunkon, amelyen kalauzunk volt.

Aranysakál a pusztában

Igaz, hogy a rezervátum idegenektől szigorúan elzárt terület, azonban az érdeklődőknek lehetőségük van arra, hogy a szükséges engedélyek birtokában, egy természetvédelmi őrrel, „munkatársául szegődve”, bejárják a nagyobb közönség által elzárt részeket is. Mindez az információ számomra új, és az is, hogy a pusztának nem is olyan rég még lakója volt a pelikán és a vadmacska, így ők is megtalálhatóak a vadasparkban. Itt ugyanis olyan állatok vannak, amelyek mára már kipusztultak a Hortobágyról, vagy fokozottan veszélyeztetettek. Szerencsére vannak „sikertörténetek” is – tudom meg Kristintől –, hiszen egyes fajok, mint például az aranysakál, az utóbbi időben már a Pusztán is fel-feltünedezik, és a megtett intézkedések következtében egyre több a vidra és a hód is. Kristin tapasztalata szerint a legnagyobb veszélyt ezekre az állatokra jelenleg a gépkocsik, pontosabban azok sebessége jelenti. Miközben a természetvédelmi kár mértékéről beszélgetünk, a vadaspark mentett farkasait magunk mögött hagyva, meg is érkezünk a rezervátum 2470 hektáros, csatornákkal és a Hortobágy folyóval határolt területére.


DI_vadlo-2

Fotó: Derencsényi István


„Megszelídítette” a vadon

– A családommal egy németországi viszonylatban kicsi település szélén laktunk, a szabadidőm minden percét a szomszédos tanyán töltöttem, ahol lovagoltam, illetve állatokat gondoztam. Kölnben jártam egyetemre, és kezdetektől a lovak viselkedéskutatásával kívántam foglalkozni, ezért felvettem a kapcsolatot az ottani állatkerttel, az egyetem mellett náluk dolgoztam önkéntesként. Ők ajánlották fel a lehetőséget, hogy kapcsolódjak be a magyarországi projektbe. Fél évem volt arra, hogy felkészüljek, nyelvet tanuljak.

Minden nehézség ellenére beleszerettem a tájba és az itt folyó munkába, ezért ugyan hazatértem rövid időre, de 2007-ben ismét itt voltam.

Akkor már, mint önkéntes dolgoztam a vadló-projektben, aminek később a vezetője lettem. Azóta a vadaspark létrehozásában is részt vettem, amelynek a vezetését is rám bízták – mesélt Kristin arról, hogy mi módon került a világnak ebbe az eldugott szegletébe.

Csak egy jó kórus hiányzik

Mikor arról kérdezem, hogy a családja hogy fogadta ide­költözését, elmondja, hogy nagyon meglepődtek, hiszen nagyon szereti a hazáját és a falut is, ahol felnőtt. Valószínű, hogy Kristin nyugalma és derűje a szüleire is jellemző, mert első meglepetésük után, tudtak annak örülni, hogy nem egy másik kontinensre költözik, hanem ide, Magyarországra. A Hortobágy nem csak a szépségével és a vadlovakkal kötötte magához Kristint, hanem immár 8 éve társat is talált magának, egy ízig-vérig pusztai ember személyében, aki mint megtudom, a világ legfinomabb slambucát készíti.


DI_vadlo-3

Fotó: Derencsényi István


A magyaros mellett a nemzetköziek ízek is jelen vannak a konyhájukban, hiszen Kristin hobbija – többek között – a főzés. Különösen a mediterrán konyhát szereti, ehhez szükséges zöldfűszereket maga termeli. Miközben a falusi házak udvarán egyre kevesebb még a baromfi is, Kristinéknél kecske, és lábasjószág egyaránt van, így már meg sem lepődöm, mikor kiderül sajtkészítéssel is foglalkozik. Amit sokáig nélkülözött, pedig lételeme, az a tánc, de az utóbbi időben ez is megoldódott, hiszen a faluban immár van step aerobic edzés, amit lelkesen látogat. Egy dolog hiányzik neki, meséli, az éneklés, Németországban kórustag volt, itt erre még nem nyílt alkalom. Maga vagy barátai örömére azonban örömmel dalra fakad, és kíséri is magát gitáron. Valami azonban azt súgja nekem, hogy ha egy-két év múlva visszatérek Kristin Brabender meg fogja találni a kórusát is, ha másképp nem, akkor Ő fog a helybeliekből létrehozni egyet.

A csődörök még a rókát is megkergetik

Pentezugot a természetes határokon túl villanypásztor is óvja, mint Kristin elmondja, szükség van erre, hiszen az állományt leginkább attól kell félteni, hogy kapcsolatba kerülnek, és hibridizálódnak a házi lovakkal. Érthető a fokozott óvintézkedés, hiszen a világon fellehető 1900 Przewalski lóból több mint 300 legel itt, a pusztán. A kerítés azonban, nem tartja távol az őzeket, rókákat, vaddisznókat, így kis túlzással akárhová nézünk, állatokat látunk az egész területen. Hiba lenne megfeledkezni, sőt tömegük miatt kevéssé lehetséges, arról az 500 darab őstulokról, ami szintén itt él.


DI_vadlo-16

Fotó: Derencsényi István


Mikor az együttélés zökkenőmentességéről faggatom Kristint, elmondja, hogy a lovak az abszolút urai a területnek. A csődörök ébren figyelnek minden betolakodóra, nemrégiben szemtanúja volt annak, ahogy egy rókát hajkurásztak, kevésen múlott, hogy sikerült idejében elinalnia. Az őstulkok higgadtabbak, de ahogy sétálunk érdemes a lábunk elé nézni, ugyanis a tehenek, akárcsak az őzek, a fűbe fektetik borjaikat, és igen intenzíven reagálnak, ha akaratlanul is megközelítjük őket. Az aggodalmuk nem alaptalan, hiszen előfordul, hogy a csődörök a borjakat sem kímélik, és az egész csorda határozott fellépése kell ahhoz, hogy elriasszák őket. Ezek a példák teljességgel érthetővé teszik, miért van a rezervátum kapuján a veszélyes állatok tábla kihelyezve, és miért szükséges a kísérő, aki ismeri az itt élők apró rezdülését is. Rövid keresgélés után feltűnnek a látóhatáron az állatok, először az őstulkok, majd megpillantjuk Pentezug urait, a Przewalski lovakat is. A nagypatások látszólag békésen legelésznek egymás közelségében, Kristin azonban felvilágosít, hogy a marhák láthatóan nyugtalanok, amelynek az oka az, hogy elkezdődött az ellési időszak, ami a lovaknál később, májusban jön majd el.

– Szöőr Beáta –








hirdetés