2012.02.3 18:31; Frissítve: 2012.02.3 18:31


Kocsonyafesztivál: meglepetések, mádi borok

Budapest – Az idén szökőnapon, február 24-én indul a miskolci téli fesztivál, a Kocsonyafesztivál.

A fesztivál pénteken Budapesten is bemutatkozott. Kulcsár Edit, Erdély Művészetéért Alapítvány, Vármegye Galéria vezetője, a Tokaji Borbarátnők Társasága elnöke, Tatárka József, Mád polgármestere, dr. Mészáros Gabriella, Nemzetközi Borakadémikus, Rózsa Edit, a Kocsonyafesztivál alapító tulajdonosa Kaszás Géza, Fesztivál-direktor tartották a sajtótájékoztatót. Ahol a vendégek megismerhették az idei kiemelt vendéget, Mádot, amely 2002-ben a Tokaj-hegyaljai borvidékkel kultúrtájként a Világörökség része lett. Valamint információt kaphattak az idei fesztivál újdonságairól és eseményeiről. És nem utolsó sorban Mád legkiválóbb borait is megkóstolhatták a részt vevők.

Kiderült az is, hogy mint már jó ideje, most is három napig várják a vendégeket a programok Miskolc belvárosában. A szervezők meglepetésprogramokkal, még több érzelemmel és kreativitással készülnek az idei rendezvényre. Meglepetésprogramokkal és persze vendégekkel is…

A Fesztiválon minden évben fontos szerepet kap más nemzetek kultúrájának bemutatása. Így 2012-ben Románia, 2013-ban Szlovákia és Kassa – az Európa Kulturális fővárosa cím várományosa – lesznek külföldi, határ közeli díszvendégei hazánk hetedik legismertebb fesztiváljának.

ÉM-NSZR


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Felrobbant egy gázpalack Dunavarsány egyik családi házában – személyi sérülés nem történt
Dunavarsány, 2012. május 26., szombat (MTI) - Egy pb-gázpalack robbant fel szombaton reggel Dunavarsány egyik [...] tovább »
Önkormányzat-beruházás Bezárt iskolát alakítanak át szolgáltatóközponttá Oroszlányban
Tatabánya, 2012. május 26., szombat (MTI) - Oroszlány kétszázmillió forint, vissza nem térítendő támogatást [...] tovább »
Megújultak a munkaügyi kirendeltségek több városban
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Tizenkét munkaügyi kirendeltség épülete és informatikai eszköztára [...] tovább »
Félidőben a kormány – Dávid Ferenc: ellentmondásos, nehéz két éven vagyunk túl
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A kormány első két évében voltak jó irányba mutató intézkedések, a [...] tovább »
Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
Veszprém, 2012. május 25., péntek (MTI) - Sikertelenül próbáltak meg kirabolni egy balatonszepezdi pénzváltót [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés