Kőbe vésve a sámsoni áldozatok neve

A diákok is szerepeltek a megemlékezésen
A diákok is szerepeltek a megemlékezésen - © Fotó: Magánarchívum
Hajdúsámson – Az I. és II. világháború áldozatairól az idén is megemlékeztek, április végén.

A hagyományt követve most is emlékező istentisztelettel kezdődött a rendezvény a református templomban, majd az ünneplő gyülekezet zászlók kíséretében a világháborús emlékműhöz vonult.

Antal Szabolcs polgármester ünnepi beszédében szólt az emlékezés fontosságáról, a két világháború helyi áldozatairól, a magyar katonai ejtőernyőzés 100. évfordulójáról, majd ehhez kapcsolódóan köszöntötte az ejtőernyős honvédelmi öttusán eredményesen részt vevő sámsoni tanulókat. A Muskátli Népdalkör, Gorgyán János, Farkas Valéria és Farkas Ibolya régi katonadalokkal idézte fel a háborús időket. Végül az intézmények, szervezetek helyezték el koszorúikat az emlékműnél, melyen mindkét világégés katonai és polgári áldozatainak – közel 600 helyi lakosnak – nevét véste kőbe az utókor. A díszőrséget a debreceni 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred képviselte.

– Tarné Hajdú Judit –