Kizárta Varanyi Sándort a Jobbik debreceni frakciója

Akt.:
Kizárta Varanyi Sándort a Jobbik debreceni frakciója
Debrecen – Kizárta soraiból Varanyi Sándor önkormányzati képviselőt a Jobbik debreceni frakciója legutóbbi ülésén – tájékoztatott a csütörtöki közleményében a frakció.

A kizárás oka, hogy „Varanyi Sándor kirívóan közösségellenes magatartást tanúsított a Jobbik debreceni alapszervezetében és a debreceni frakción belül egyaránt, ezért a tagság már korábban követelte a mandátumának visszaadását. Továbbá nem járt frakcióülésekre, sorozatosan elmulasztotta az egyeztetést frakciótársaival, a frakciót megkerülve, a Jobbik álláspontjával ellentétes sajtóközleményeket adott ki, egyeztetés nélkül tett vállalhatatlan feljelentéseket. A frakció döntésével szembemenve nem volt hajlandó visszaadni jól fizető felügyelőbizottsági helyét sem” – indokolta a döntést Ágoston Tibor, Kőszeghy Csanád Ábel és Kulcsár Gábor. Kifejezték reményüket, hogy Varanyi Sándor hű marad a Szent Koronára tett esküjéhez és független képviselőként is a nemzet és városunk érdekeit képviseli a jövőben.

– A Jobbik helyi szervezeteiben tapasztalt súlyos erkölcsi és morális vétségek miatt eljárást indítottam három debreceni és egy országgyűlési képviselőtársammal szemben, úgy vélem, az ebből fakadó sértődöttség vezetett a döntéshez. Az eljárásban volt, akit elmarasztaltak és az országos vezetés nem engedte lezárni a vizsgálatot, azt pártigazgatási ügyként kezelik – mondta el Varanyi Sándor. – Még egy okot sejtek a háttérben. Magánemberként feljelentést tettem a város gazdálkodása miatt, illetve képviselőként, de nem frakciótagként vizsgálatot indítványoztam a 2-es villamos építése ügyében. Ezekkel valószínűleg átléptem egy határt, és ellenlépésként talán valamilyen együttműködés jöhetett létre a Fidesz-KDNP és a Jobbik-frakció között. A képviselő hozzátette: – A továbbiakban már a Jobbik frakció akadályoztatása nélkül tudom végezni a munkámat.

HBN








hirdetés