Magyarország

2018.01.16. 12:45

A legszebb galambokat hozták Tiszafüredre

Tiszafüred - A hazai tenyésztők mellett bemutatkoztak hollandok, szlovének és románok is.

Tiszafüred - A hazai tenyésztők mellett bemutatkoztak hollandok, szlovének és románok is.

A 62. Országos Postagalamb-kiállítást rendezte január 12–14 között a Magyar Postagalamb Sportszövetség.

Csaknem négyezer látogató

A rendezvénynek otthont adó Benedek Gábor Városi Sportcsarnokban több mint 700 galambot mutattak be. A rendezvény népszerűségét jól mutatja, hogy csaknem négyezer látogató érdeklődött iránta.

Fotó: Bekecs Sándor

Az ország szinte minden pontjáról érkeztek kiállítók, s voltak galambászok Hollandiából, Szlovéniából és Romániából is – tudtuk meg Hegyi Györgytől, a tiszafüredi tagszövetség elnökétől, az esemény társszervezőjétől. Hozzátette, minden évben a szövetség először kerületi válogatókon választ ki kerületenként 10 galambot, és azokat indítja az országos versenyre.

Újabb nagy sikerű rendezvény

Az esemény megnyitóján Ujvári Imre polgármester és Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket. Előbbi beszédében örömét fejezte ki, hogy egy újabb nagyszabású rendezvénynek adhat otthont a város. Kovács Sándor elmondta, hogy csodálatos látvány az az érték, az a munka és sporttevékenység, amely arra a hétvégére a sportcsarnokba költözött.

HBN–Bekecs Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!