2012.03.5 15:05; Frissítve: 2012.03.5 15:05


Kiterjesztették a vádat Gáspár Győző és társai ügyében

Kiterjesztették a vádat Gáspár Győző és társai ügyében Kiterjesztették a vádat Gáspár Győző és társai ügyében
Salgótarján, 2012. március 5., hétfő (MTI) – Az eredeti vádban szereplőnél nagyobb adóhiány mutatható ki Gáspár Győző és társai adócsalási ügyében, ezért az ügyészség kiterjesztette a vádat – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.

alt hiba beküldése

    Gáspár Győzőt és feleségét az RTL Klub Győzike show című műsora kapcsán 22,2 millió forintos adócsalással vádolják. Perük tárgyalását szeptemberben kezdte meg a Salgótarjáni Városi Bíróság.
    Bóna Gyula ügyészségi szóvivő elmondta: a bírósági szakban a védelem nem fogadta el a nyomozás során készített igazságügyi adó- és könyvszakértői véleményt, ezért új szakértő kirendelését indítványozták.
    A bíróság által kirendelt új szakértő véleménye az eredeti – a vád alapjául szolgáló – szakvéleményben foglaltnál nagyobb adóhiányt mutatott ki a vádlottak magatartásának következményeként.
    A bírósági meghallgatáson a korábban eljáró szakértő elfogadta az új véleményt, a Salgótarjáni Városi Ügyészség pedig az eredeti vádirat tényállását és minősítését is módosítva, kiterjesztette a vádat, mert úgy találta, hogy a vádlottak más bűncselekményekben is bűnösek, mint amelyek miatt korábban vádat emelt – közölte a szóvivő.
    Gáspár Győzőt most már kétrendbeli, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, valamint ezen ügyekben bűnsegédként is, továbbá kisebb kárt okozó csalás és kétrendbeli magánokirat-hamisítás vétségével vádolják.
    A másodrendű vádlottat, Gáspárné Balla Beátát is vádolják már bűnsegédként is az adócsalások bűntettében.
    Az ügy harmadrendű vádlottja bűnsegédként Bangó Attila. A házaspár az ő Zseri Hungária Kft. nevű cégének közvetítésével vette fel a honoráriumot a tévécsatornával kötött színlelt szerződés alapján.

-MTI-

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2