Kitalálták, mi legyen a Piac utcai volt könyvtár épületében

A volt megyei könyvtár
A volt megyei könyvtár - © Fotó: Matey István
Debrecen – Felújítás után a jövőben olyan kulturális térként szolgálna a volt megyei könyvtár Piac utcai épülete, amely alkalmas lehet reprezentatív események megtartására is – közölte a tulajdonos polgármesteri hivatal arra a kérdésünkre, hogy mit kívánnak kezdeni a hosszú évek óta bezárt, kiürített házzal.

Néhány napja arról számoltunk be, hogy szétfagyott a Piac utcán, a Nagytemplom mellett a volt megyei könyvtár épületének utcai homlokzatán egy ereszcsatorna, melynek következtében több négyzetméteren alaposan leázott, átnedvesedett az épület fala. A hibát azóta kijavították. A kőművesek kicserélték az ereszcsatorna-szakaszt és újravakolták a sérült falrészt.

ko2

Fotó: Matey István

A polgármesteri hivataltól most megtudtuk, hogy a város önkormányzata két pályázat felhasználásával kívánja felújítani a hajdani Kereskedelmi Akadémia három szintes épületét. Az egyik keretében energetikai felújítással a tetőt, az ajtókat, ablakokat, a ház külső részét és a gépészetet modernizálnák. Amennyiben a másik pályázat is nyerne, a belső felújítás történhetne meg. Enne során az eredeti freskókat is visszaállítanák. Az első (energetikai) pályázatra már beadták a jelentkezést, a tervek készítése a pozitív elbírálást követően indulhat el. A belső felújításra vonatkozó pályázatot viszont még nem írták ki.

ko3

Fotó: Matey István

A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár idén éppen tíz éve, 2007-ben költözött el a Piac utca 8. szám alól, az egykori Bem téri kórház helyén épült új épületbe.

HBN–OCs


Leázott, de már javítják

Komoly leázás keletkezett a volt megyei könyvtár sok éve üresen álló Piac utcai épületének homlokzatán az elmúlt hetekben.








hirdetés