Sport

2016.08.13. 15:59

Baja baja

<em>Ha emlékezetem nem csal, az általam látott akkor a Hosszú Katinka körüli ünneplésben mindössze egyetlen, online felületen került megjelenítésre, hogy „a bajai lány”. De sem azelőtt, tudtommal, sem azóta szóba nem került ennél fogva elhallgattatott, hogy Hosszú Katinka Baján gyerekeskedett, hogy ott tanult meg úszni, ott járt középiskolába, majd csak ezt követően került a „képbe” Pécs szerepe az életében.</em> Réti János írása.

Ha emlékezetem nem csal, az általam látott akkor a Hosszú Katinka körüli ünneplésben mindössze egyetlen, online felületen került megjelenítésre, hogy „a bajai lány”. De sem azelőtt, tudtommal, sem azóta szóba nem került ennél fogva elhallgattatott, hogy Hosszú Katinka Baján gyerekeskedett, hogy ott tanult meg úszni, ott járt középiskolába, majd csak ezt követően került a „képbe” Pécs szerepe az életében. Réti János írása.

Egyik távoli ismerősöktől olyat is hallottam, hogy egyébként nem nagyon szeretik a városban. Nem tudjuk mi az igazság, de tény, sem az ottani sajtó, sem az országos média nem foglalkozott és nem is foglalkozik a csoda úszónő anyakönyvi vonzataival. Oké, ha nem, hát nem, de elképzelhető az is, hogy a város hallgat Katinkáról, Katinka meg a városról. Hogy miért, az legyen a „két fél” titka, de az okokra mégiscsak kíváncsi a közönség. Aztán változik a közvélemény által ismert vagy kérdésként felmerülő képlet, hiszen micsoda városmarketing jöhetne ki ebből a korszakos sikerből? Az önkormányzatnak, a hajdani középiskolának, de ne „ragozzuk” tovább a dolgot, tudjuk miről van szó! Aztán, – némi újabb telefonálgatás után – kiderül, hogy a dolog fordítva igaz. Katinkát nagyon is szeretik a legjobb halászlék városában, de ez már az érintettek baja. Fogjuk fel úgy, hogy ez legyen Baja baja. Viszont a városvezetés nem szereti Katinkát, pontosabban Katinkáékat! Úgy állnak a sikereihez, hogy a nyilvánosság számára inkább hanyagolódjék a téma! De olyan is hallik, hogy ez a kölcsönös szeretsz – nem szeretsz huzakodás arra vezethető vissza, hogy a városi vezérkar és a Hosszú család nincs a politikának feltétlenül azonos térfelén. Ennek következtében Katinka nem említi indíttatását, a város pedig „agyonhallgatja” az olimpiai győző sikereit! Más város félretenné a politikai szempontokat, és örülne, hogy van egy ilyen „világverő” szülötte, és megadná a módját győzelmeinek! Mindkét fél jól járna és kit érdekelne, hogy melyik oldal amúgy hova húz érzelmileg. Az magánügy! Mert ilyen „csodagyerek” amilyen ez az úszólány, vélhetően nem születik az elkövetkezendő évtizedekben. Ha majd, egyszer születik egyáltalán… De ez már legyen Baja, baja. De szerencsére változnak az idők: e jegyzet írásának éjszakáján kapjuk a hírt, hogy Baja díszpolgári címre terjeszti fel Katinkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!