Sport

2012.09.19. 14:12

Középpontban az egészség – egy nap a futás jegyében

Futás - Közel harminc különböző futószámban, mindenki a saját korosztályában vághat neki a versenynek.

Futás - Közel harminc különböző futószámban, mindenki a saját korosztályában vághat neki a versenynek.Ebben az évben is megrendezik a FÓRUM Futást, a rendezvényt idén szeptember 23-án, vasárnap 10 órától 14.30-ig tartják. A viadal egy nagyszabású versenysorozat része, mely az előző évtizedekben közel ötven ezer főt mozgatott meg Hajdú-Bihar megyében – derült ki a rendezvény kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

Több embert várnak

– Tavaly közel ezer résztvevő idnult a versenyen, bízunk benne, idén ez a szám tovább duzzad. Az előző évhez képest újdonságokkal készülünk a futóknak, az első ezer induló versenypólót kap, továbbá láthatósági karszalagokat is szétosztunk majd – mondta Átányi Ajtony, a rendezvény házigazdájának centermenedzsere.

A tájékoztatón kiderült, a zavartalan lebonyolítás érdekében rendőri felügyelet mellett futhatnak az indulók. – Akár csak tavaly, idén is egyenruhás rendőrök „biztosítják a helyszínt”, ami látványosabbá és veszélytelenebbé teszi a rendezvényt – tudtuk meg Dr. Uzonyi Attilától, Debrecen város rendőrkapitányától, aki azt is elárulta, hogy rendőrök is rajthoz állnak a futóversenyen.

Méltán népszerű

– Mindenki a saját korosztáyában indulhat, úgy állítottuk össze a futamokat, hogy a gyerekeknek a koruknak megfelelő versenytávot kellejen megtenniük – közölte Nagy Tibor, a sportnap főszervezője. – Erős társadalmi összefogással valósul meg a rendezvény, sokak segítsége kellett, hogy létrejöhessen ez a futóverseny. A szervezőbizottság a debreceni és Hajdú-Bihar megyei iskolák, intézmények felé létszám mozgósítási versenyt írt ki, a győztesek mind általános, mind középiskolás kategóriában értékes ajándékot kapnak – mondta Nagy Tibor.

Nevezni legkésőbb egy órával a versenyszám kezdete előtt lehet, a rajtnál minden versenyző köteles a rendezők által biztosított rajtcédulával indulni. A nevezési díj diákoknak 200 Ft, felnőttek részére 500 Ft. A szabadidős versenytáv 2500 és 7500 méter, mely Debrecen történelmi belvárosának legszebb részeit is érinti.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!