Kisvárda Master Good – A bravúr után sem kiabálnak el semmit

Papucsek Barna alaposan megküzdött az MTK csapatkapitányával, Torghelle Sándorral
Papucsek Barna alaposan megküzdött az MTK csapatkapitányával, Torghelle Sándorral - © Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – A listavezető MTK nem engedett többet, de amikor küzdeni kellett, azt hősiesen tette a Kisvárda.

Különös dolgokat produkál olykor az élet. Majd’ egy évvel ezelőtt Feczkó Tamás edző csapata, a Balmazújváros úgy nyert Kisvárdán 1–0-ra, hogy a meccs elején egy védő lábán megpattanó lövésből vezetéshez jutott, és a hátralévő időt kivédekezte.

Vasárnap Feczkó Tamás aktuális csapata, az NB II-es éllovas MTK ellen jutott úgy vezetéshez a Kisvárda Master Good, hogy Lukács Rajmond az első negyedóra végén a Baki Ákos talpán megpattanó lövéssel szerzett vezetést, aztán a hazaiak úgy nyertek 1–0-ra, hogy a meccs jelentősebb részében védekezésre kényszerültek. De nincs semmi szégyen akkor, ha a látszólag azért még jobb erőkből álló rivális ellen olykor az időt kell húzni, esetleg tördelni a játékot. A várdaiak pedig merítettek annyi erőt az őszi nagy menetelésből, hogy az ilyen meccset is meg tudták nyerni – hősiesen küzdve.
– Igazi rangadó volt, amely során, el kell ismerni, jobban játszott az MTK, többet is birtokolta a labdát – jelezte a meccs utáni mondandójával Kondás Elemér, a kisvárdaiak vezetőedzője, hogy a bravúr és a listavezető pontszámbeli utolérése ellenére nem veszített a realitásérzékéből. – Próbáltunk hátul masszívak és fegyelmezettek lenni, a megszerzett labdával pedig gyors kontratámadásokat vezetni. Egy ilyenből sikerült gólt szereznünk. A pontatlanság a mi futballunkat is jellemezte, ha olykor jobban megjátsszuk a birtokunkba került labdát, akkor talán több ellentámadást vezethettünk volna. El kell ismerni, az MTK jól játszott, de a mérkőzést eldöntő gólt mi szereztük, és ez hozzásegített bennünket a nagyon fontos három ponthoz. A mérkőzés előtti tervünk az volt, hogy tapadjunk az MTK-ra, ezt meg tudtuk valósítani.

A kisvárdai közönség megszokhatta, hogy a hazai meccseken azért dominál a csapat, még a Ferencváros elleni kupameccsen aratott bravúros győzelemre (1–0) is ez volt az igaz. Ezúttal azonban nem szép játékkal, hanem más erényeket csillogtatva sikerült legyőzni a kiváló erőkből álló ellenfelet.

– Minden csapat annyit játszik, amit az ellenfele enged, az MTK pedig nem engedte, hogy úgy futballozzunk, ahogy máskor tettük itthoni környezetben – vélte Kondás Elemér. – Amikor futballozni kellett, akkor megpróbáltunk futballozni, amikor viszont küzdeni, akkor azt hősiesen tettük, ezért mondhatom azt, hogy megérdemeltük ezt a győzelmet.

Megpróbáltuk rávenni a kisvárdai edzőt, hogy mondja ki: a két leendő NB I-es csapatot láttuk ezen a mérkőzésen, de ő most sem bújt ki a bőréből.
– Az majd kiderül a végelszámolásnál. Egyelőre mindkét csapat előnye tetemes a többiek előtt, de a bajnokság felénél sem tartunk még, így erről nem érdemes beszélni – célzott arra Kondás Elemér, hogy semmit nem akar elkiabálni.

Az újabb vizsgamunkák mindenesetre sűrűn érik egymást, hiszen a jövő keddi kupameccs miatt a Kisvárda nem vasárnap, hanem már pénteken pályára lép a Sopron elleni következő, idegenbeli bajnokin, aztán következik a Puskás Akadémia elleni próbatétel a Magyar Kupában.



Sporthírek






hirdetés