Kistérségi ulti verseny Nagyrábén

Kistérségi ulti verseny Nagyrábén

Február utolsó vasárnapján az
idén is megtartották a helyi ulti-klubban, az
alapítóról elnevezett
kistérségi versenyt –
tájékoztatta portálunkat Korponai
Sándor civil tudósítónk.


Tizenkét évvel ezelőtt
Mészáros István
kezdeményezésére és lelkes
szervezésében először
rendezték meg azt az ulti versenyt, amelyet most
már negyedik alkalommal az ő
emlékére hirdették meg.


Az ulti-klub képviseletében
Rozsik Imre főszervező
meghívására, hét
településről 30 versenyző
nevezett.


A helyi résztvevők mellett
Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda,
Bakonszeg, Furta, és Sárrétudvari
kártyásai vetélkedtek a
győzelemért.


A versenyt megnyitó Ifj.
Mészáros István
megköszönte a résztvevőknek, hogy
apja emlékének maradandó
megőrzését ilyen tisztelettel
ápolják, és a
vetélkedő valamennyi
résztvevőjének
átadta a család
felajánlását.


A szervezők két fordulóban
pontozásos rendszerben
bonyolították le a versenyt.
Kétszeres véletlenszerű
sorsolással kerültek
kialakításra az
asztaltársaságok, ahol a
nyereségek összegződtek. Valamennyi
játékos mindvégig versenyben
lehetett akár az első helyért is.


A helyiek örömére a szoros
vetélkedésben végül is hazai
siker született. A
vándordíjként felajánlott
serleget a névadó fia
Mészáros László adta
át a győztes Varga Károlynak. A
második helyezett bihardancsházi
Bagosi Sándor a harmadik a
Biharnagybajomból érkezett Balog
Attila
lett.

A verseny
helyezettjei


1. Varga Károly
Nagyrábé 310
helyezési szám


2. Bagosi Sándor
Bihardancsháza 253


3. Balog Attila Biharnagybajom 203


A szervezők külön
oklevéllel
köszöntötték
Majorné Serdült
Máriát
(Bihardancsháza), mint a
legeredményesebb női
versenyzőt, és ifj.
Korponai Sándort
(Nagyrábé) mint a
legfiatalabb résztvevőt.

Címkék: , ,